2011.06.06.
Ujjaimmal végigszántottam még utoljára szőke haján, majd megbizonyosodtam arról, hogy tökéletesen készen áll az első olyan fellépésükre amin ott leszek. Nevetni kezdett, majd karjaiba kapott. Biztonságot adó ölelése mindennél többet jelentett nekem.
- Menj te is bújj valami csinibe! - tett le végül a földre.
- Szóval így nem vagyok neked elég szexi? - húztam végig kezeimet a testemen, amit egy Tristanféle, óriási pulóver és egy lila melegítőnadrág fedett. Vigyorogva kezdett heves bólogatásba. Elnevettem magam, majd szobámba indultam felöltözni. Magamhoz híven egy egyszerű farmer rövidnadrágot és egy egy fekete virág mintás felsőt vettem fel. Hajamat lófarokba fogtam, majd egy kis szempillaspirált kentem fel szemeimre.
Elmondhatatlanul vártam már, hogy hallhassam őket. A nappaliba siettem, ahol már vártak. James hosszas pillantást vetett, nagyjából szabadon hagyott lábaimra, majd Tristan tarkón ütötte és tekintete leröppent végtagjaimról. Felkacagtam a történteken, majd fekete Martenz cipőmbe lépve elindultunk. Nagyjából 8 óra lehetett. Az égen már bő számmal fent voltak a csillagok, így a kivilágított utcákon sétálgattunk és nem rövidítettük az utat sikátorokba. Megérkeztünk a szórakozóhelyre. Igazán hangulatos volt, ahogyan a többféle színnel megvilágított és zenével megtöltött helyiségben táncoltak az emberek. Körültekintettem a szobában, majd engedtem, hogy barátom a színpad mögé húzzon. Egy magasított székbe invitált, ahol helyet is foglaltam. Szemeim egy göndör barna hajú srácon akadtak meg. Arctic Monkeys-es pólót viselt, ami a kedvenc bandám volt. Óriás gesztenye barna szemei és édes arca volt. Talán egy kicsit túl édes egy magamfajta lánynak. Egy pislantással vetettem el gondolataim, majd felálltam a székből. A fiú óvatosan rám pillantott, majd féloldalas mosolyra húzta száját. Éreztem, ahogy arcom kipirul.
- Mi történt? - lépett mellém Mcvey. Ijedtem összerezzentem egy kicsit, de azonnal próbáltam reagálni kérdésére.
- Semmi. Mi történt volna? Mire gondolsz? - habogtam. - Egy kicsit meleg van. - mondtam végül, mire elmosolyodott.
- Akkor had mutassam be neked a banda énekesét...- vezetett a barna szemű fiúhoz, mire nagyot nyeltem és próbáltam nem mutatni azt, hogy mennyire zavarba jöttem tulajdonképp a semmitől.
- Bradley Will Simpson. - mondta, majd egy mosoly kíséretében kezet ráztunk. - Szóval, te vagy Cherry. - vigyorgott rám.
- Igen én lennék. - mondtam miután tisztáztam a saját magabiztosságom. Ezután csönd telepedett közénk. Szemeimet fürkészte, ahogyan én is az övét. Fura mód éreztem hozzá kötődést már az első perctől kezdve. Hasamban furcsa érzés keletkezett. De ezek az érzések láthatóan kölcsönösek voltak. Feszülten éreztem magam attól, ahogyan rám nézett mogyoróbarna szemeivel.
- Jó végre megismerni. - mondta kicsit rekedtes hangján.
- Hogy érted azt, hogy végre? - ráncoltam össze szemöldököm. Bradley lassan közel hajolt a fülemhez. Leheletét nyakamon éreztem meg amitől a hideg rázott ki.
- Úgy értem jó végre meg ismerni a dalaink ihletőjét. - mondta alig hallhatóan, majd újra elhajolt tőlem. Dermedten álltam ott, még nem voltam képes felfogni amit mondott. Hogy érti, hogy az ihletőét?
- Biztosan rám gondolsz? - húztam fel szemöldököm csodálkozva.
- Figyelj lehet, hogy te nem tudod, de szinte az összes dalunkat te ihletted és mivel általában Tristan a dalszerző...következtess. - húzta oldalra száját. Sóhajtottam, majd belekezdtem a magyarázkodásba.
- Brad mi legjobb barátok vagyunk. Jól esik, hogy rólam sikerül költenie, de csupán a szoros barátságunk lehet az oka. Már megpróbáltuk, de éppen Tristan volt az aki előbb lépett annak érdekében, hogy véget vessünk a "barát-barátnő" kapcsolatnak. És ezt csak azért mondom el, hogy ne értsd félre a helyzetet. - mondtam egyszerűen. Magamban elmondhatatlan öröm töltött el, az okból, hogy barátom, rólam merít ötletet dalaihoz. - És egyébként is honnan gondolod, hogy rólam szólnak a dalok? - tettem fel ezt az egyszerű kérdést.
- Tulajdonképp csak sejtem. Minden próbán 20x hangzik el a neved abból 1 James a többi, pedig Evans szájából. És más lányról egyáltalán nem ejtett szót sem. - mondta, miközben a lapokat kezdte fürkészni kezeiben.
- Gondolj amit szeretnél, de ameddig nem tudod, hogy milyen a kapcsolatunk, addig ne hitesd ezt el magaddal szerintem. - mondtam határozottan és mellkasom előtt összefontam karjaim.
- Rendben. Én csak szerettem volna, hogy tudd így van, de akkor nincs. Ettől még nem letámadni szerettelek volna ezzel... - mondta. Őszintének hangzott. A lapokat a kezéből kezembe adta.
- De legalább olvasgasd végig ezeket, aztán mondd, hogy nem rólad szólnak és nem szerelmes az illető aki írta. - s, azzal egy laza mozdulattal elment mellettem. Éreztem férfias illatát, ami megbabonázott, de jelenleg nem tudtam ezzel foglalkozni. Bújni kezdtem a lapokat.
" Te is jól tudod, néha érzed a csontjaidban
Bár hallottuk a szívünk még mindig ugyanúgy dobog
Bár hallottuk a szívünk még mindig ugyanúgy dobog
Valaki azt mondja, te vagy az egyetlen
Én is tudom
Én is tudom
Hiába van kőszívem,
Meg tudod véreztetni, el tudod törni, de remélem nem fogod
Leégetném, felgyújtanám, mindent kockára tennék
Inkább összetörnék, inkább zuhannék
Minthogy sose kapjam meg szerelmed
Téglával megtörném a falat,
Érted kockáztatnék "
Faltam a sorokat, de sajnos kikapták a kezemből. Felpillantottam.
-Tristan... - sóhajtottam - tudom, hogy te írtad. Semmi értelme annak, hogy eltitkold. - mondtam őszintén. A beismerés kergetett, hogy talán mégis táplál irántam olyasfajta érzéseket, de ez is megingott mikor eszembe jutott, hogy ő kezdte a "próbálkozásunk" feladásával és vallotta, hogy nem akarja elveszíteni a legjobb barátját.
Nem mondott semmit, csak leült és a falnak dőlt.
- Mondd el, hogy miez? - mutattam a lapokra miközben kérdőre vontam.
- Honnan vannak a lapok? - kérdezte idegesen.
- Ez nem fontos most. - vágtam rá, de továbbra is kérdőn nézett rám. - Találtam. - hazudtam.
- Persze, majd pont megtalálod, pont ezeket a lapokat. - mondta már sokkal ingerültebben. Hallgattam. A földet néztem. Utáltam mikor így beszélt velem, közben én nem tehettem semmiről. - Brad. Ugye Brad adta? - áltt fel meg sem várva válaszomat. Egyszerűen sírni tudtam volna azoktól a gyönyörű szavaktól és tudtában lenni annak, hogy nekem szóltak...csodálatos érzés volt. Tristan keze után nyúltam.
- Ne őt hibáztasd azért, mert felnyitotta a szemem. Nem is értem, hogy mi ez az egész, mert képtelen vagy elmagyarázni. Hihetetlen vagy! Képtelen vagy elmondani nekem mit érzel? Felőlem aztán ezt a kottát is a képembe tolhatod, hogy értsem meg mert másképp nem tudod kifejezni. Mondd mióta is ismerjük egymást? Nézz a szemembe és mondd meg, hogy melyik hazugság, az amit egy hónapja mondtál a nekem a szakításunknál vagy az ami a lapokon szerepel? - fakadtam ki könnyes szemekkel. Ennek láttán, ő is megenyhült.
- Kérlek ne sírj. Nem bírom látni. Fáj. Ígérem, hogy ezt megbeszéljük, de most lépnem kell. - mondta, majd a színpadhoz ment a másik két sráccal. Arcomat kezeimbe temettem. 1000 érzés cikázott bennem a fájdalomtól a meghatódásig minden. Elmondhatatlanul rosszul esett, hogy ezeket eddig titkolta előlem, hogy hazudott. Minden velem töltött perce hazugság volt. Könnyeim hamar kezdtek végig folyni arcomon. Számban éreztem sós ízüket. Nem engedem, hogy elvesszen ez az este. Végre láthatom őket fellépni. Nem hagyom átadni magam a szomorúságnak és a fájdalomnak. Erőt vettem magamon és felálltam. Kezeimmel letöröltem arcomon ragadt cseppeket, majd a tömegbe indultam. Pár perc beinvitáló beszéd és már bele is kezdtek. A hideg végigfutott testemen amint meghallottam azt az édesen elbűvölő hangot ami átjárta hallójárataimat. Körülöttem minden zaj megszűnt. Csak azt hallottam. Ijesztő érzés volt és új. Elvesztem a hangjába. Elvarázsolva éreztem magam. Ez a srác fél óra alatt megbolondított... Szemeim félig behunytam, majd ringni kezdtem a tömeggel. Valójában féltem ettől az érzéstől. Brad fogalmam sincs, hogy mit tett velem. Megijesztett a tudatlanságom, de fejemben csak az járt mikor érinthetem újra, mikor zár majd ölelő karjaiba, s hasamban csak azt a lebegő érzést éreztem amint megláttam. Vágytam arra, hogy összetapadhassanak ajkaink, bár magamnak is nehéz volt ezeket beismerni. Hiszen azt se tudom ki Ő vagy, hogy milyen. Honnan jött, vagy mennyi idős. Egyáltalán nem tudok róla semmit sem. Fantáziám egyre beljebb evezett és Bradet nem tudtam kiszabadítani gondolataimból, bár a Tristanféle ügy sokkal fontosabb volt, képtelen voltam rá koncentrálni. Az érzéseim Brad iránt egyszerű fellángolások lehetnek. Vágyakozás, de le kellett állnom velük több okból is kifolyólag. Nem kellene az időmet képtelen fantáziálásra fecsérelnem. Így is érzéseim óriási kavarkádában vagyok.
Gondolataimból egy kéz zökkentett ki, ami a derekamra tapadt. Ijedten pillantottam nagyjából egy magasságba velem. Egy szőke kék szemű fiúval álltam szembe. Hallottam a lassú, de érzelmes számot a színpad felől, így szívem már nem vert olyan hevesen mint ezelőtt.
- Remélem nem gond, de láttam, hogy nem volt partnered. - mosolygott rám. Mély hangja volt kicsi termetéhez képest. Lazán megráztam a fejemet.
- Connor vagyok. Connor Ball. - mutatkozott be, de kezeit még mindig a derekamon nyugtázta, míg én nyaka körött fontam át karjaim.
- Cherry Winslett. - mosolyodtam el halványan.
- Jó kis banda. - jegyezte meg a szám végén, majd elengedett.
- Igen az. - tartottam vissza, hogy beszélgetésbe kezdjünk. - A dobosuk és a gitárosuk a lakótársaim. Most hallom őket először. - mutogattam rájuk.
- Tényleg? Véletlen nem tudod, hogy fogadnának egy új bandatagot? - vigyorgott rám félénken.
- Szerintem örömmel fogadnának. - néztem rá bízztatóan, míg ő inge gombjait csavargatta. - Te min játszol? - érdeklődtem tovább.
- Hát kiskorom óta gitározok. - válaszolta. Nagyon szimpatikus volt nekem. A koncert végéig elbeszélgettünk és sok mindent megtudtam róla, így el is határoztam magamban, hogy megismertetem a fiúkkal. A színpad mögé vezettem ahol mind hárman pakolászták cuccaikat.
- Beszélhetnénk? - lépett azonnal felém Tristen. Arckifejezéséből tisztán látható volt az aggodalmaskodás.
- Mindjárt, de skacok! - mondtam kicsit hangosabban, hogy rám figyeljenek. Ez meg is tette a hatását, mivel mindketten felém kapták tekintetüket. - Ő Connor. - utaltam a mellettem álló fiúra, aki lazán intett egyet. - Most találkoztunk és afelől érdeklődött, hogy nem kerestek-e még egy tagot a bandába. - mondtam egyszerűen és válaszra várva néztem rájuk.
- Min játszol? - tette fel a kérdést Mcvey.
- Kiskora óta gitározik. - vágtam rá mivel mihamarabb túl akartam esni ezen, hogy végre beszélhessünk a történtekről. - Tristan te benne vagy? - néztem rá siettetve. Bólintott és azzal a mozdulattal kihúztam a helységből, mivel a többi szakmai kérdést, majd ők megbeszélik és eldöntik mi legyen.
Kiléptünk az utcára, majd magunk mögött bezárva az ajtót, teljes csend telepedett ránk. Csak néhány utcai lámpa világított. Az ég már felhős volt, így eltakarta a holdfényét. Egy közeli padra ültünk. Tristan nagyon feszült volt. Csöndben voltunk. Sajnáltam és haragudtam rá egyszerre, mégis legszívesebben szorosan magamhoz öleltem volna. Kezeit térdén nyugtatta. Még mindig nem szóltunk. Kezemet az övére helyeztem bíztatásként. Ekkor felpillantott rám. Tekintetünk egybeforrt, majd szétmosódott, mikor kezem alól kihúzta sajátját. Egy kicsit megijedtem. Fogalmam sem volt, hogy most mire vár vagy miért csinálja ezt.
- Mondd miért csinálod ezt? - kérdezte halkan. Száját alig nyitotta, a hangok mégis tovább jutottak fülemnél is tovább a szívembe.
- Mit tettem ellened? - remegett meg hangom, s szemeimen éreztem, hogy bekönnyeztem.
- Az őrületbe kergetsz. Egyszer esélyt adsz kettőnkre, de közben belül végig elutasítod. Helytelennek találod azt, hogy együtt legyünk mert így szoktad meg. Berögződött neked ez a dolog kettőnk között, de ez könnyedén átalakulhatott volna, csak te nem akartad, bármennyire is mondtad ki nem úgy érezted valójában, még ha nem is vallod be magadnak. A sok veszekedés, vita a semmiért volt Cherry. Az összeset csak összekreáltad magadnak...Nem bírtam tovább nézni ezt, ezért mondtam, hogy hagyjuk amibe te könnyedén bele is egyeztél. Te vagy az aki képtelen magának is elmondani a saját érzéseit és nem pedig én. Vedd észre, hogy mit csinálsz és döntsd el mit akarsz, mert ahogy olvastad én kockáztatnék érted. Kockáztatnék értünk. - dőltek ki belőle a szavak. Minden egyes betű után ráébresztett arra, hogy valójában mennyire igaza is van mindenben. Fájt ezt magamnak bevallanom, de az igazság az fáj. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen lehet úgy nézni rá mint a pasimra, mivel a kapcsolatunk alatt, egyedül ő volt az aki változtatott a velem való viselkedésén. Valójában tényleg lehetséges, hogy ez berögzült nálam, de nem tehettem róla. Talán tényleg, tudnék érezni iránta valamit, de nem tehetem megint próbára ezt a kapcsolatot. Nem biztos, hogy túlélné, bármennyire is erős.
Csak gondolkodtam azon amit mondott. Egyenlőre nem voltam olyan állapotban, hogy válaszolni tudjak mindezekre. Szemeim újra övéire találtak. Most olyan milyen néztünk egymás szemébe mint még soha. Megláttam benne, minden fájdalmat, félelmet és dühöt. Lassan közelebb húzott magához, majd egyszerűen ölébe ültetett, de szembe vele, így lábaim a pad hátoldalán lógtak, dereka körül. Arcom kipirult, bár ezelőtt is tett már ilyen mozdulatokat felém, most mégis zavarba hozott vele. Ujjaival végigsimított arcomon, majd újra szemembe nézett. Résnyire nyitotta a szemmel láthatóan puha és rózsaszín ajkait. Még soha nem tapasztalt érzés kapott el. Kezeit csípőmre vezette, majd összetapasztotta ajkainkat. Soha nem éreztem még ilyet a csókunknál sem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése