2011.06.12.
Miért nem lehet ennyire egyszerű minden? Szemeim megteltek könnyekkel, majd Brad mellkasára hajtottam fejemet.
- Egy másik világba. - suttogtam újra. Bár lenne egy másik világ ami tényleg ilyen tökéletes lenne és bár tényleg nem tudna minket semmi elválasztani, de sajnos nem így volt. Épp én voltam aki elválasztott bennünket.
- És most? - kérdezte.
- Most? - kérdeztem vissza, mivel nem tudtam mire gondol.
- Most szenvedek. - mondta felsóhajtva.
- Ahogyan én is. - tettem hozzá.
- Sajnálom, de nem tudom már ezt kibírni tovább. Egyszer itt vagy aztán máshol. Eltűnsz. Ezt akarod, aztán már mást. Kiszámíthatatlan vagy és megszerezhetetlen. És beléd szerettem. És miért nem tudod eldönteni végre, hogy mire vágysz? - hadarta, közben felülve. Nem tudtam megszólalni.
- Belém szerettél... - ismételtem halkan magam elé bámulva ezt a két szót.
- Igen baszki. Szeretlek érted? - állt végül fel, majd kezdett elsétálni.
- Nem merj elsétálni! - kiáltottam utána és felpattantam. Utána kezdtem futni, majd elé állva megállítottam és szorosan magamhoz öleltem, majd kicsit eltávolodtam tőle. Egymás tekintetét bámultuk.
- Most direkt kínzol? Nem kaptam még eleget? - szorította össze szemeit. Nagy kísértés volt, hogy összetapasszam ajkainkat valójában, de nem tehettem.
- Nyisd ki a szemedet. - utasítottam. Résnyire felnyitotta szemhéját. - Még jobban! - mosolyodtam el.
- Miért? - húzta ő is féloldalas mosolyra a száját.
- Nem is tudom... Imádom a szemeid. Annyira nagyok és...barnák. - mondtam kipirulva, mire Brad még jobban elvigyorodott.
- Ne haragudj. - tűrt ki egy hajtincset arcomból.
- Miért haragudnék? - ráncoltam össze szemöldököm.
- Ezért. - mondta, majd hirtelen közelebb rántva magához megcsókolt. Képtelen lettem volna ellenkezni, hiszen az még oké, hogy megállom, hogy én nem csókolom meg, de azt már nem tudom, hogy ő ne. Nyelve utat tört a számban és vad táncot kezdett járni az enyémmel. Brad belemosolygott csókunkba. Ajkaink elváltak egymástól.
- Haragszom. - tettem keresztbe karjaimat, mire felnevetett. Valóban haragudnom kellett volna, de egyszerűen lehetetlen, mert akármennyire is van bűntudatom, akármennyire is vagyok dühös a boldogság ami ilyenkor eltölt, az sokkal erősebb.
- Khmm. - köszörülte meg a torkát mellőlünk Connor. Ijedten fordultam felé. - Kösz, hogy otthagysz egy szó nélkül. - nézett Bradre. - A többit inkább nem is vonom kérdőre. Nem hiszem el, hogy még ezek utána is képesek vagytok erre. - magyarázta idegesen. Igaza volt, ahogy mindenkinek aki dühös volt rám/ránk.
- Nem lennénk képesek nem ezt tenni. - mondta Brad. Talán tényleg nem.
- Igaza van. - pillantottam Bradleyre. - Én inkább most megyek. - indultam el.
- Most meddig mész el? Csupán pár napig vagy most már örökre? - szólt utánam Brad. Hátrapillantottam, de nem válaszoltam.
2011.06.14.
- Szia kicsim! Ma meglátogatnálak ha nem gond. Elmehetnénk. - szólt bele anya a telefonba.
- Dehogyis gond. Már úgy hiányzol. Szükségem van rád. - mondtam őszintén.
- Nekem is hiányoztál. - mondta, majd valamiért bontotta a vonalat. Épp vissza szerettem volna hívni, mikor kopogtattak. Azt ajtóhoz futottam és kinyitottam.
- Anya. - omlottam karjaiba. Szorosan átölelt. Bezártam utána az ajtót.
- Tristan és a nőcsábász McVey nincs itt? - nézett körbe.
- De igen James a szobájában van, de Tristan... ő már nem lakik velünk azt hiszem. Legalábbis most nem. - hajtottam le fejem.
- Ja értem. - mondta. Nem kérdezősködött.
- Szóval miért is látogattál meg? - érdeklődtem.
- Szeretnék valamit közölni veled, ami jobb ha személyes. - mondta. Elég komolynak tűnt a dolog. A kanapéra ültünk.
- Hallgatom. - néztem rá.
- Szóval tudod, hogy apáddal már több mint 2 éve elváltunk. - kezdett bele.
- Igen anya. Az már elég rég volt. - sürgettem.
- és azt is tudod, hogy Tristan anyukája, pedig még 6 éves korában hagyta ott apukáját. - magyarázta. Nem értettem, hogy jön most ide Tristan és a családja. És nem értettem azt se miért beszél velem úgy mint egy 10 évessel akinek még mindig nehéz feldolgozni, hogy a szülei nincsenek együtt.
- Hogy jön ez most ide? - húztam fel a szemöldököm.
- Már rég óta nem volt tartós kapcsolatom és ezt te is tudod. Nehéz egy rendes férfit találni magadnak ilyen idős korban. Most valahogyan úgy alakult, hogy Chris és én...szóval mi most együtt vagyunk. - mondta. Szemeim kikerekedtek. Nem. Nem. Ez lehetetlen. Anya és Tris apukája? Ez egyszerűen teljességgel kizárt. Nem tudtam felfogni amit az előbb hallottam Szavak nem jöttek ki a számon. Csak vízhangozni hallottam a fejemben amiket az előbb mondott anya.
- Ugye csak viccelsz? Ez lehetséges egyáltalán? Nem találtál valaki mást? Bárki mást? Akkor mi most...Tristannal tesók vagyunk? Miért csinálod ezt velem? Tris tudja már? Chris is itt van? Mióta tart ez? Mikor apával voltál már akkor is viszonyotok volt? Megcsaltad őt? Jézusom. Rosszul leszek. - dőltek belőlem a kérdések. Anya csak kapkodta a fejét.
- Lassíts egy kicsit. Azt hitem örülni fogsz. Tristannel kiskorotok óta olyanok vagytok mint a testvérek. - mondta meglepődötten.
- Anya a picsába... szeretem őt. - kaptam fejemhez kezeimet, majd beletemettem az arcomat. Anya nem szólt. Felálltam, majd járkálni kezdtem. Gondolkodni próbáltam, de nem nagyon ment. Nem hittem, hogy ennél is lehetnének bonyolultabbak a dolgok. Ez nem létezik...
- Tristanba? De hát ő a legjobb barátod. - mondta végül.
- Tudom, de... nem tudom. Valójában nem tudok semmit. Össze vagyok zavarodva és ne haragudj, de ez nem is jöhetett volna rosszabbkor. - ültem vissza mellé, majd éreztem, ahogyan a könnyek elárasztják az arcomat. Nem bírom már ezt tényleg.
- Kicsim... Mondd el mi történt! lehet, hogy nem tudok segíteni, de legalább kiadod magadból. - mondta hátamat simogatva.
- Én csak... Tristannal mindig együtt voltunk, ő mindig ott volt mellettem és ezt ő is tudja. Itt voltunk mindig egymásnak. Hát gondoltuk megpróbáljuk ezt a kapcsolat dolgot. Azt hittem egyikünknek se jó. Nem éreztem az amit kellett volna. Ő továbbra is a bátyám maradt és azt mondta ő is így van ezzel. Maradtunk hát barátok, de aztán elmentem egy fellépésükre. És ott találkoztam az énekesükkel. Braddel. Egyszerűen annyira vonzódtam hozzá már az első percben, hogy azt elmondani nem tudom, milyen érzés volt. Aztán beszélgettünk és a kezembe adott egy dal listát. Azt mondta Tris írta a számokat és célozgatott arra is, hogy a számok szövege rólam szól. Annyira gyönyörűek voltak anya. Nem értettem, hiszen Tristan azt mondta nem érez mást mint eddig. Aztán meglátta a lapokat a kezemben. Idegesen kitépte a kezemből. Nem tudtunk beszélni. Végig néztem a fellépést. Brad hangja...de mindegy nem akarok erre is kitérni. Maradjunk Trisnél. Szóval a fellépés után elmentünk sétálni. Azt mondta csak azért nem akarta folytatni, mert látta, hogy nézek rá továbbra is. Azt mondta esélyt sem adtam, hogy másképp lássam őt. Igaza volt. Már berögzült, hogy ő az örült bátyám. Ahogy beszélgettünk, ahogyan elmondta mit érez én nem is tudom.. Valami akkor este bekattant. Én máshogy láttam őt. Csókolóztunk. És akkor aztán újra úgy voltunk mint barát és barátnő. Pár nap múlva elmentünk James apukájának a nyaralójába. Tudtam, hogy ott lesz Brad is és féltem. Annak ellenére, hogy most úgy igazán Tristannel voltam...az az érzés még mindig ott volt amikor megláttam Bradet. Szóval elterveztem, hogy lazulni fogok. Így is volt. Annyira jól éreztem magam. Aztán egyik este amikor elmentünk egy bárba, hogy a fiúk fellépjenek, ittunk gy kicsit. Brad egyről kettőre a színpadon termett. Nem volt már magánál. Sokat ivott, Trissal ellentétben. Elkezdett egy dalt énekelni. Nem is tudom már, hogy mi volt benne. Trisről énekelt és arról, hogy én miért vagyok vele, hiszen Tristan nem...szóval a lényeg, hogy lehordta őt egész csúnyán, de mind ezt egy dalban. Ezután veszekedésben törtek ki. próbáltam leállítani Tristant, de velem is üvöltözött. én is sokat ittam már, hiszen el akartam engedni magam. Letámadott engem is, hogy biztosan rám mászott már és hagytam. Persze próbáltam tiltakozni, de nem érdekelte. Elment. Ezután durván kifordultunk magunkból. Braddel taccsra ittuk magunkat. Vannak emlékek amik kimaradtak nekem, de annak minden pillanatára emlékszem, hogy...lefeküdtem vele. - folytattam volna, de anya belevágott.
- Te már nem vagy szűz? - tátotta a száját.
- Anya 18 vagyok. Nem ez volt az első, hogy őszinte legyek. De folytatom. Szóval ezt nem tudja senki. Csak mi. De Tris még így is haragszik. Tudja, hogy van köztünk valami. És én szeretem őt. Ő is tudja, de elment. Alig látom őt. Egy szó nélkül elhúzott és azt sem tudom hova. Nem hajlandó hívni vagy írni. Én pedig nem beszéltem azóta Braddel sem. De tegnap összefutottunk. Ő hívott és írt, de nem álltam készen beszélni vele. Aztán tegnap beszélgettünk. Elmentünk a parkba, miután elfutottam előle...Szóval írt egy dalt, ami rólunk szólt. Annyira megható volt. De ez nem lényeges. Képtelen vagyok neki ellenállni. Nem tudom, hogy mi ez az érzés ami köztünk van, de egyszerűen...egyszerűen csak össze vagyok zavarodva. Azt akarom hogy Tristan itt legyen, de azt is hogy Brad és istenem egy hülye ribancnak érzem magam érted? És akkor erre most idejössz és közlöd velem, tulajdonképpen azt, hogy a fiú, akibe szerelmes vagyok, tulajdonképp a testvérem mostantól. - zokogtam már mondandóm végére. Anya csak szorosan magához ölelt és a hátamra omló hajamat simogatta. Csitítgatott. Kicsit szükségem is volt erre az anyáskodásra. Kicsit megnyugtatott, majd letörölgetve könnyeimet rá vezettem tekintetem.
- Figyelj, valóban elég bonyolult ez az egész. De tudom, hogy erős vagy és határozott, bár most össze vagy zavarodva el tudod dönteni, hogy mit szeretnél és mi lesz a legjobb neked, Trisnek és Bradnek. lehet, hogy nem lesz egyszerű és az is lehet, hogy ez örökre megmarad majd bennetek. Valahogy ki fogtok kászálódni ebből. ismerem Tristant és tudom, hogy nem tud sokáig meglenni nélküled, bármennyire is haragszik rád. És ez a másik fiú... Nem is tudom. Azt mondod szereted Tristant, de hozzá pedig egy különös érzés húz. Neked kell eldöntened, hogy melyik az erősebb és hogy mi a fontosabb. De ne beszélj butaságokat. Mindenki követ el hibákat. - mondta.
- Köszönöm. - szipogtam, majd a fürdőszobába mentem és megmosakodtam.
- Szóval Tris tud erről az egészről? - tértem vissza a nappaliba.
- Ó, csókolom! - jött ki a szobájából James.
- Szia James. - mosolygott rá anya.
- Nem is tudtam, hogy itt van. - ment a konyhába és töltött magának egy pohárba narancslevet.
- Csak most érkeztem. - mondta, anyu, mikor visszatért a nappaliba.
- És hogy hogy eljött? - kortyolt poharába.
- Már hiányzott a kislányom. És szerettem volna közölni vele egy hírt. - magyarázta.
- Miféle hírt? - kíváncsiskodott McVey. Először megakartam akadályozni anyát abban, hogy elmondja neki, de semmi okom nem lett volna rá. Úgy is megtudja és miért ne tudhatná.
- Chris és én most együtt vagyunk. - mesélte. James, ahogy én is mint mikor először hallottam a hírt lesokkolt és a gyümölcslé, kicsúszott a kezéből.
- Chris McVey? Mármint Tristan apukája Chris? - kérdezte, közben felszedve a műanyag poharat a földről.
- Igen. És tudok a történtekről. - sóhajtott anya. - Inkább ezt én elintézem. Ülj csak le James. - utasította anya és elment a felmosóért.
- Tristan tudja ezt? És te hogy fogattad? Ez most tényleg vagy csak szivattok? - ült le mellém.
- Nem tudom, hogy tudja-e. És igen tényleg. Szerinted hogy fogadtam? - túrtam hajamba.
- Jézusom. - ahogy láttam őt is eléggé meglepte a dolog. Mondjuk kit nem? Halkan ültünk így, míg anya rendbe rakta a padlót.
- Szóval, ahogy elmesélted ez lehet, hogy kissé kínos lesz, de körülbelül 1 óra múlva Tristanéknél vacsorázunk. - közölte velem anya. Hát ez szuper. Mint egy igazi "család" nem igaz?
- Tris az apjával van most ugye? - kérdeztem.
- Igen. Vagyis reméljük. Szerintem ők már elindultak hozzájuk. Nekünk is el kéne. - magyarázta. Bólintottam egyet, majd szobámba mentem és átöltöztem valami elviselhetőbb ruhába. Hajamat lófarokba kötöttem és kimentem a szobámból. Anyáék beszélgettek valami filmről. Nem nagyon érdekelt. Jelenleg mással voltam elfoglalva egyfolytában. Belebújtam a cipőmbe.
- Mehetünk. - mondtam. Anya kiment az ajtón. Jameshez léptem, majd átöleltem. - Drukkolj nekem. - súgtam fülébe.
- Azt fogok. - mondta mosolyogva, majd elengedett. Bezárta mögöttünk az ajtót. Beültünk a kocsiba. Én bedugtam a fülesem és tovább agyaltam...mindenen. Éreztem, ahogyan szemeim elnehezednek. Hosszú még az út. Megengedhetem, hogy elalszok. Hagytam, hogy leragadjanak a szemeim és elaludtam.
- Cherry. Kelj! Itt vagyunk. - keltegetett anya. Kihúztam a fülhallgatóm, amiben már nem is szólt a zene és zsebre tettem. Kimásztam a kocsiból és megpillantottam Christ. Elmosolyodtam, hiszen már nagyon rég láttam őt, mégse tudtam annyira örülni neki.
- Szia kislány. - ölelt át. Lábujjhegyre emelkedtem, mivel ő még talán Trisnél is magasabb volt.
- Szia. - köszöntem.
Mögötte megláttam Trist. A mosoly azonnal lefagyott az arcomról. Nem tűnt valami boldognak. Bár mit is vártam.
- Szia. - léptem elé. Nem tudtam mit csináljak. Ő sem tett semmit. Még csak meg sem ölelt.
- Szia. - hallottam meg mély hangját. - Ezt nehéz lesz megszokni. - mondta. Megfordultam. Anya és Chris egy szájrapuszival üdvözölték egymást.
- Az. - motyogtam az orrom alatt.
A vacsora egyszerűen telt. Szinte csak anyáék beszéltek és kérdezgettek minket. Próbáltam jópofával végig ülni és boldogan válaszolni kérdéseikre. A kajához sem volt sok étvágyam, így csak piszkálgattam a villámmal.
- Beszélhetnénk? - fordultam Tristan felé, mikor felálltunk az asztaltól.
- Ja. - rántott vállat. Felmentünk a lépcsőn. Rég voltam már itt. Beléptünk Tris szobájába. Minden itt töltött perc lejátszódott előttem és akaratlanul is vigyorogni kezdtem. Akkor még egyszerű volt...
- Mi van? - ült le az ágyra.
- Muszáj ekkora bunkónak lenned? - fakadtam ki. - Mi az, hogy "mi van?"? - emeltem fel hangom.
- Ezért akartál beszélni? - kezdett ő is kiabálni velem.
- Nem. - vágtam rá.
- Akkor? - állt fel idegesen.
- Nem tudom. Gondoltam most, hogy látjuk egymást beszélhetnénk, úgy mindenről. Mostanában elég sok dolog történik velünk. - túrtam idegesen hajamba.
- Ja elég sok minden történt. Hiszen miért is lenne bármi egyszerű, ami veled kapcsolatos. - még mindig kiabáltunk egymással.
- Jó akkor ha nem vagyunk egymás közelébe biztos sokkal jobb. Akkor minden egyszerű neked. Ne haragudj, hogy megnehezítem az életed. - üvöltöztem.
- Elég nehéz lesz ha a szüleink össze akarnak költözni és valamikor, majd összeházasodni. - ütött az asztalra.
- Szóval csak ezért lesz nehéz? Értem. Szóval te jól meg voltál eddig is nélkülem. Miért is hiányoznék az életedből. Végül is az eddigi 10-en nem is tudom hány évben végig együtt voltunk. - kaptam fejemhez kezemet idegesen. Mit is képzeltem.
- Hát igen. Talán már elegem volt belőled. - kiabálta szemembe.
- Szóval eleged. - mondtam, majd kinyitva az ajtót kiviharoztam volna, de Tristan egyszer csak egyik kezével becsapta, majd pólómnál fogva erősen magához rántott, majd összetapasztotta ajkainkat. Annyira hiányzott már a csókja. Erősen tépte továbbra a pólómat. Kezeimmel hajába túrtam, majd minimálisan meghúztam. Tristan felmordult. Hevesen csókolóztunk. A pólóm anyaga kezdett szétfoszlani. Tristan megfogta derekamat, majd felemelt. Lábaim csípője köré tekeredtek. Hirtelen a falnak döntött, mely hangos zajjal ütődött neki.
Újra pólómat kezdte tépni. Alsó ajkába haraptam, mikor hirtelen benyitott Chris. Hirtelen a földre pattantam, majd pólómat kezdtem igazgatni. Rémülten álltunk egymás mellet. Tris apukája mérgesen nézett ránk és egyben meglepődötten.
- Baszki... - jegyezte meg halkan Tris. Jól tudtam, hogy apukájának sejtése sincs rólunk vagy arról, hogy bármi is van köztünk.
- Ja eléggé baszki. Ezt hogyan is gondoltátok? - támadott le minket. Megszeppenve álltam Tristan mellett, kicsit inkább mögötte és pólóm kinyúlt anyagát húzogattam egyfolytában. Nem válaszolt egyikőnk se.
- Tristan gyere ki és mindjárt megbeszéljük. Cherry anyukád kérdezi, hogy nem lenne-e nagy gond, ha ma itt kellene aludnotok, mivel már elég későre jár? Aludhatsz TRis szobájába ő pedig a kanapén. - csak bólintottam. Mi mást tehettem volna. Miután kiment az ajtót magamra zártam, majd az ágyra feküdtem, de azonnal kopogtatni kezdtek az ajtómon. Odasiettem, majd elfordítottam a kulcsot. Anya volt.
- Hallom mit történt... - lépett be. - Most ezt nem kötöm az orromra, de Chris nem túl jól fogadja. - hát nem kellett mondani, mert hallottam, ahogyan lent veszekednek. - Ezt ne csináljátok jó? Legalább ne itt. - mondta. Bólintottam. - Elmegyünk sétálni, de kérlek mikor hazajövünk ne legyenek szanaszét a ruháitok. és remélem érted mire utalok ezzel. Nem akarok balhét. Inkább maradj a szobádban. - kérlelt. Maradjak a szobámban? Komolyan? Jó hogy nem zárnak be kulccsal.
- Jó. - válaszoltam végül. Nem hiszem el, hogy ennyire ki kell ezen készülni, de ha ez megnyugtatja anyát...
Tristan szobája ugyanolyan volt mint mielőtt elköltöztünk. Kupis. Bekapcsoltam a tv-ét és unalmasan kezdtem bámulni az ágyból.
- Cherry! - hallottam meg Tris hangját kintről. Próbálta kinyitni az ajtót.
- Zárva van. - kiáltottam ki.
- Nem mondod? - nevetett fel. - Nyisd ki! - utasított. Ki nyitottam volna, de annak tudom mi lesz a vége. Ha egyszer Tristan elkezd valamit azt be is fejezi.
- Sajnálom, de nem. - mondtam kisebb gondolkozási idő után.
- Mi van? Apa miatt? - kérdezte.
- Hát...aha. - válaszoltam egyszerűen. Nem szólt ezután, de körülbelül egy perc múlva Újra hangokat hallottam az ajtóm elől így közelebb mentem. Tristan a túloldalon gitározásba kezdett, majd énekelni is.
"Én nem akarok jó éjszakát kívánni,
és tudom, hogyha beengedsz,
tudnám, hogy kell játszani a szíveddel és az eszeddel.
Van valami, amit én mindig tudok.
És ha én elindulok, képes vagyok elengedni.
és rád hagyni mindent.
Nyisd hát ki az ajtót.
Tudom, hogy nem bírsz várni.
Gyorsan, míg a ruháink a földön vannak, a földön vannak.
és ígérem eljuttatlak a csúcsra, ha megengeded.
olyat érzel, majd amit eddig még soha.
Rajtad minden ruhát szeretek,
De úgy gondolom, hogy a padlón jobban mutatnak.
A padlón jobban mutatnak."
Nem bírtam tovább hallgatni. Kinyitottam az ajtót, mire Tristan abbahagyta az éneklést és gitározást.
- Te teljesen hülye vagy! - nevettem fel, majd megcsókoltam.
