Chapter Eight - Fall

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Remélem tetszeni fog és kapok néhány kommentet is!
Jó olvasást!

 2011.06.14.

 Egyre beljebb tolt a szobában, majd becsapta maga mögött az ajtót, de ajkaink egy pillanatra sem váltak el egymástól. Gyengéden az ágyra döntött. Fölém mászva fejem mellett támaszkodott kezeivel. Kezeimmel megszabadítottam pólójától és felsőtestét kezdtem csodálni. Hirtelen fordított helyzetünkön, így a csípőjére kerültem. 

 Újra egy csókot leheltem ajkaira és kicsit meghúzva azt elhajoltam. Ajkaiba harapva mosolyodott el. Arcomat nyakába fúrva gyengéd puszikkal kezdtem elhalmozni. Tristan egy könnyed mozdulattal húzta le rólam pólómat, majd nadrágom gombjával kezdett játszadozni. Hamar kikapcsolta, majd az ő segítségével lerúgdostam magamról nadrágomat. Végig éreztem magamon égető tekintetét, ami késsé zavarba hozott. Ujjaimat végighúztam felsőtestén, majd lassan, kínzó mozdulatokkal húztam le róla farmerját, majd visszaültem csípőjére, amire kicsit felmordult. Pimasz mosolyt húztam arcomra, majd mellkasától lejjebb haladva kezdtem apró puszikkal ajándékozni.  

- Na, jó eddig bírtam. - sóhajtott fel, majd maga alá fektetve kikapcsolta melltartómat ésa falnak dobta. A hirtelen mozdulattal, azonnal mellkasomra kaptam kezeimet. - Miért vagy ilyen szégyenlős. Gyönyörű vagy. - húzta le kezeimet, majd végig nézett rajtam. Éreztem, hogy kipirul az arcom. Nyakába fonva kezeim közelebb húztam egy újabb csókért. Hevesen csókolt közben az egyetlen ruhadarabra vezette ujjait  ami rajtam volt. Az anyagon keresztül kezdett simogatni. Belesóhajtottam csókunkba. Számról nyakamra, majd melleimre tért és csókolgatott, ahol csak ért. Fejemet hátra hajtva, lehunytam szemeimet. Lehúzta rólam bugyimat, majd tovább kezdett simogatni. Felhúztam magamhoz.

- Ne szórakozz! Téged akarlak! - mondtam komolyan, mire egy kaján vigyor jelent meg arcán. Lehúztam róla boxerjét, majd párszor végighúzta kezét a már ágaskodó férfiasságán, majd kérdőn rám pillantott. Nagyot nyeltem és bólintottam egy aprót jelezve, hogy készen állok. Lassan belém vezette magát, mire számat egy apró sikoly hagyta el. Egy kicsit fájt. Gyorsan ajkamba haraptam, hogy elfojtsam sikolyaimat. Aggódva nézett fel rám, de csak közelebb húztam magamhoz és gyengéden megcsókoltam. Lassan kezdett mozogni bennem és halk zihálásba kezdtünk. Homlokát kulcscsontomnak döntötte és így diktálta az ütemet. 

- Tristan.. - szorítottam meg a lepedőt. Csípőm akaratlanul is felemelkedett. Tristan a combjaimat szorította. Egyre mélyebbre lökött, de közben le is lassult. Kezeimmel most hátánál fogva próbáltam még ennél is közelebb húzni magamhoz. Hamar csúcsra próbáltam juttatni, feltételezem, már ő is közel járt hozzá.  - Még egy kicsit tarts ki. - leheltem, zihálva nyakába. Válaszul csak újra összeforrasztotta ajkainkat. Minden lökésnél egyre beljebb mélyesztettem körmeimet a hátába. Éreztem, hogy már közel vagyok a csúcshoz.  Még egy utolsó lendülettel, teljes erővel tolta belém magát és egyszerre adtuk át magunkat annak a felemelő érzésnek, ő egy férfias morgás, míg én egy nagyobb sikoly kíséretében. Tristan nyakamba temette arcát.

- Azt  a kurva. - jegyezte meg "óvatosan". Mellém fekszik, majd azonnal karjaiba von és egy puszit nyom hajamba. Halványan elmosolyodok. Lassan rendeződik el lélegzetvételünk. Arcomra levakarhatatlan mosoly ült ki. A tökéletes csendben feküdtünk, majd ezt a varázslatos nyugalmat egy ajtócsapódás zavarja meg. Szemeim kikerekednek, majd hirtelen felülök az ágyban, magamra húzva a takarómat.

- Azt hiszem menned kéne. - mondom hátranézve, de Tristan már pólójába bújik ekkor. Csőnadrágját felrángatja magára, majd még gyorsan az ágyra térdelve megcsókol, közben kezét végigvezetve meztelen gerincemen, amitől kirázott a hideg. Arcát egyik kezembe vezettem, majd csókunk végén keze után nyúltam és a magamra tekert lepedővel az ágyra állok. Meglepődve pillant vissza rám. Kezeimet vállára támasztom, míg ő teljes testével felém fordul és derekamnál fogva, megforgatva levesz az ágyról. 

- Mi az? - néz a szemeimbe.

- Nem akarom, hogy itt hagyj. - hajtom le a fejem. Édesen elmosolyodik. Egy utolsó csókot ad homlokomra, majd sietve kimegy a szobából. Egy percig még fagyottan állok a szobában. Összeszorítva szemeimet visszatérek a való világba és ruháimat összekapkodva, bedugom az ágy alá. Az alsóneműm, már úgy is használhatatlan és nem az utcai ruháimba szeretnék aludni. A szekrényéhez siettem és kivettem egy boxert elsősorban. Aztán az első kezembe akadt kosaras nadrágját remélve, hogy épp nem fog leesni rólam. Végül egy azték mintás, fekete-fehér pólót vettem ki. Imádom ezt a pólóját Tristannek. Gyorsan kapkodtam fel magamra a ruhákat és az ágyat is szépen rendbe raktam. Hajamat kifésültem és mintha mi sem történt volna, a matracra ültem. 

- Szia kicsim. - jött be anya pár perc múlva a szobába.

- Szia. - mondtam. Kicsit nehezen vettem a levegőt.

- Te meg mit csinálsz? - ráncolta össze szemöldökét. Ijedten kapta körbe tekintetem a szobában, hogy mire gondolhat.

- Én semmit. Mit csinálnék? Csak tv-zek. - "értetlenkedtem"

- Hát azt értem, hogy nézed a tvt, de nem akarod esetleg bekapcsolni? - nevetett. Nevetve kaptam a fejemhez. Hogy lehetek ennyire hülye? 

- Csak elgondolkodtam. - mentettem gyorsan a helyzetet. Még végigsimított egyszer hátamon, majd "Jó éjt" kívánva ott hagyott.

Chapter Seven - On The Floor

2011.06.12.

 

 Miért nem lehet ennyire egyszerű minden? Szemeim megteltek könnyekkel, majd Brad mellkasára hajtottam fejemet.  

- Egy másik világba. - suttogtam újra. Bár lenne egy másik világ ami tényleg ilyen tökéletes lenne és bár tényleg nem tudna minket semmi elválasztani, de sajnos nem így volt. Épp én voltam aki elválasztott bennünket. 

- És most? - kérdezte.

- Most? - kérdeztem vissza, mivel nem tudtam mire gondol.

- Most szenvedek. - mondta felsóhajtva.

- Ahogyan én is. - tettem hozzá.

- Sajnálom, de nem tudom már ezt kibírni tovább. Egyszer itt vagy aztán máshol. Eltűnsz. Ezt akarod, aztán már mást. Kiszámíthatatlan vagy és megszerezhetetlen. És beléd szerettem. És miért nem tudod eldönteni végre, hogy mire vágysz? - hadarta, közben felülve. Nem tudtam megszólalni.

- Belém szerettél... - ismételtem halkan magam elé bámulva ezt a két szót.

- Igen baszki. Szeretlek érted? - állt végül fel, majd kezdett elsétálni.

- Nem merj elsétálni! - kiáltottam utána és felpattantam. Utána kezdtem futni, majd elé állva megállítottam és szorosan magamhoz öleltem, majd kicsit eltávolodtam tőle. Egymás tekintetét bámultuk.

- Most direkt kínzol? Nem kaptam még eleget? - szorította össze szemeit. Nagy kísértés volt, hogy összetapasszam ajkainkat valójában, de nem tehettem. 

- Nyisd ki a szemedet. - utasítottam. Résnyire felnyitotta szemhéját. - Még jobban! - mosolyodtam el.

- Miért? - húzta ő is féloldalas mosolyra a száját.

- Nem is tudom... Imádom a szemeid. Annyira nagyok és...barnák. - mondtam kipirulva, mire Brad még jobban elvigyorodott. 

- Ne haragudj. - tűrt ki egy hajtincset arcomból.

- Miért haragudnék? - ráncoltam össze szemöldököm.

- Ezért. - mondta, majd hirtelen közelebb rántva magához megcsókolt. Képtelen lettem volna ellenkezni, hiszen az még oké, hogy megállom, hogy én nem csókolom meg, de azt már nem tudom, hogy ő ne. Nyelve utat tört a számban és vad táncot kezdett járni az enyémmel. Brad belemosolygott csókunkba. Ajkaink elváltak egymástól.

- Haragszom. - tettem keresztbe karjaimat, mire felnevetett. Valóban haragudnom kellett volna, de egyszerűen lehetetlen, mert akármennyire is van bűntudatom, akármennyire is vagyok dühös a boldogság ami ilyenkor eltölt, az sokkal erősebb.

- Khmm. - köszörülte meg a torkát mellőlünk Connor. Ijedten fordultam felé. - Kösz, hogy otthagysz egy szó nélkül. - nézett Bradre. - A többit inkább nem is vonom kérdőre. Nem hiszem el, hogy még ezek utána is képesek vagytok erre.  - magyarázta idegesen. Igaza volt, ahogy mindenkinek aki dühös volt rám/ránk.

- Nem lennénk képesek nem ezt tenni. - mondta Brad. Talán tényleg nem.

- Igaza van. - pillantottam Bradleyre. - Én inkább most megyek. - indultam el.

- Most meddig mész el? Csupán pár napig vagy most már örökre? - szólt utánam Brad. Hátrapillantottam, de nem válaszoltam. 

2011.06.14.

- Szia kicsim! Ma meglátogatnálak ha nem gond. Elmehetnénk. - szólt bele anya a telefonba.

- Dehogyis gond. Már úgy hiányzol. Szükségem van rád. - mondtam őszintén.

- Nekem is hiányoztál. - mondta, majd valamiért bontotta a vonalat. Épp vissza szerettem volna hívni, mikor kopogtattak. Azt ajtóhoz futottam és kinyitottam. 

- Anya. - omlottam karjaiba. Szorosan átölelt. Bezártam utána az ajtót.

- Tristan és a nőcsábász McVey nincs itt? - nézett körbe.

- De igen James a szobájában van, de Tristan... ő már nem lakik velünk azt hiszem. Legalábbis most nem. - hajtottam le fejem.

- Ja értem. - mondta. Nem kérdezősködött. 

- Szóval miért is látogattál meg? - érdeklődtem. 

- Szeretnék valamit közölni veled, ami jobb ha személyes. - mondta. Elég komolynak tűnt a dolog. A kanapéra ültünk.

- Hallgatom. - néztem rá.

- Szóval tudod, hogy apáddal már több mint 2 éve elváltunk. - kezdett bele.

- Igen anya. Az már elég rég volt. - sürgettem.

- és azt is tudod, hogy Tristan anyukája, pedig még 6 éves korában hagyta ott apukáját. - magyarázta. Nem értettem, hogy jön most ide Tristan és a családja. És nem értettem azt se miért beszél velem úgy mint egy 10 évessel akinek még mindig nehéz feldolgozni, hogy a szülei nincsenek együtt.

- Hogy jön ez most ide? - húztam fel a szemöldököm.

- Már rég óta nem volt tartós kapcsolatom és ezt te is tudod. Nehéz egy rendes férfit találni magadnak ilyen idős korban. Most valahogyan úgy alakult, hogy Chris és én...szóval mi most együtt vagyunk. - mondta. Szemeim kikerekedtek. Nem. Nem. Ez lehetetlen. Anya és Tris apukája? Ez egyszerűen teljességgel kizárt. Nem tudtam felfogni amit az előbb hallottam Szavak nem jöttek ki a számon. Csak vízhangozni hallottam a fejemben amiket az előbb mondott anya.

- Ugye csak viccelsz? Ez lehetséges egyáltalán? Nem találtál valaki mást? Bárki mást? Akkor mi most...Tristannal tesók vagyunk? Miért csinálod ezt velem? Tris tudja már? Chris is itt van? Mióta tart ez? Mikor apával voltál már akkor is viszonyotok volt? Megcsaltad őt? Jézusom. Rosszul leszek. - dőltek belőlem a kérdések. Anya csak kapkodta a fejét.

- Lassíts egy kicsit. Azt hitem örülni fogsz. Tristannel kiskorotok óta olyanok vagytok mint a testvérek. - mondta meglepődötten. 

- Anya a picsába... szeretem őt. - kaptam fejemhez kezeimet, majd beletemettem az arcomat. Anya nem szólt. Felálltam, majd járkálni kezdtem. Gondolkodni próbáltam, de nem nagyon  ment. Nem hittem, hogy ennél is lehetnének bonyolultabbak a dolgok. Ez nem létezik...

- Tristanba? De hát ő a legjobb barátod. - mondta végül.

- Tudom, de... nem tudom. Valójában nem tudok semmit. Össze vagyok zavarodva és ne haragudj, de ez nem is jöhetett volna rosszabbkor. - ültem vissza mellé, majd éreztem, ahogyan a könnyek elárasztják az arcomat. Nem bírom már ezt tényleg.

- Kicsim... Mondd el mi történt! lehet, hogy nem tudok segíteni, de legalább kiadod magadból. - mondta hátamat simogatva.

 - Én csak... Tristannal mindig együtt voltunk, ő mindig ott volt mellettem és ezt ő is tudja. Itt voltunk mindig egymásnak. Hát gondoltuk megpróbáljuk ezt a kapcsolat dolgot. Azt hittem egyikünknek se jó. Nem éreztem az amit kellett volna. Ő továbbra is a bátyám maradt és azt mondta ő is így van ezzel. Maradtunk hát barátok, de aztán elmentem egy fellépésükre. És ott találkoztam az énekesükkel. Braddel. Egyszerűen annyira vonzódtam hozzá már az első percben, hogy azt elmondani nem tudom, milyen érzés volt. Aztán beszélgettünk és a kezembe adott egy dal listát. Azt mondta Tris írta a számokat és célozgatott arra is, hogy a számok szövege rólam szól. Annyira gyönyörűek voltak anya. Nem értettem, hiszen Tristan azt mondta nem érez mást mint eddig. Aztán meglátta a lapokat a kezemben. Idegesen kitépte a kezemből. Nem tudtunk beszélni. Végig néztem a fellépést. Brad hangja...de mindegy nem akarok erre is kitérni. Maradjunk Trisnél. Szóval a fellépés után elmentünk sétálni. Azt mondta csak azért nem akarta folytatni, mert látta, hogy nézek rá továbbra is. Azt mondta esélyt sem adtam, hogy másképp lássam őt. Igaza volt. Már berögzült, hogy ő az örült bátyám. Ahogy beszélgettünk, ahogyan elmondta mit érez én nem is tudom.. Valami akkor este bekattant. Én máshogy láttam őt. Csókolóztunk. És akkor aztán újra úgy voltunk mint barát és barátnő. Pár nap múlva elmentünk James apukájának a nyaralójába. Tudtam, hogy ott lesz Brad is és féltem. Annak ellenére, hogy most úgy igazán Tristannel voltam...az az érzés még mindig ott volt amikor megláttam Bradet. Szóval elterveztem, hogy lazulni fogok. Így is volt. Annyira jól éreztem magam. Aztán egyik este amikor elmentünk egy bárba, hogy a fiúk fellépjenek, ittunk gy kicsit. Brad egyről kettőre a színpadon termett. Nem volt már magánál. Sokat ivott, Trissal ellentétben. Elkezdett egy dalt énekelni. Nem is tudom már, hogy mi volt benne. Trisről énekelt és arról, hogy én miért vagyok vele, hiszen Tristan nem...szóval a lényeg, hogy lehordta őt egész csúnyán, de mind ezt egy dalban. Ezután veszekedésben törtek ki. próbáltam leállítani Tristant, de velem is üvöltözött. én is sokat ittam már, hiszen el akartam engedni magam. Letámadott engem is, hogy biztosan rám mászott már és hagytam. Persze próbáltam tiltakozni, de nem érdekelte. Elment. Ezután durván kifordultunk magunkból. Braddel taccsra ittuk magunkat. Vannak emlékek amik kimaradtak nekem, de annak minden pillanatára emlékszem, hogy...lefeküdtem vele. - folytattam volna, de anya belevágott.

- Te már nem vagy szűz? - tátotta a száját.

- Anya 18 vagyok. Nem ez volt az első, hogy őszinte legyek. De folytatom. Szóval ezt nem tudja senki. Csak mi. De Tris még így is haragszik. Tudja, hogy van köztünk valami. És én szeretem őt. Ő is tudja, de elment. Alig látom őt. Egy szó nélkül elhúzott és azt sem tudom hova. Nem hajlandó hívni vagy írni. Én pedig nem beszéltem azóta Braddel sem. De tegnap összefutottunk. Ő hívott és írt, de nem álltam készen beszélni vele. Aztán tegnap beszélgettünk. Elmentünk a parkba, miután elfutottam előle...Szóval írt egy dalt, ami rólunk szólt. Annyira megható volt. De ez nem lényeges. Képtelen vagyok neki ellenállni. Nem tudom, hogy mi ez az érzés ami köztünk van, de egyszerűen...egyszerűen csak össze vagyok zavarodva. Azt akarom hogy Tristan itt legyen, de azt is hogy Brad és istenem egy hülye ribancnak érzem magam érted? És akkor erre most idejössz és közlöd velem, tulajdonképpen azt, hogy a fiú, akibe szerelmes vagyok, tulajdonképp a testvérem mostantól. - zokogtam már mondandóm végére. Anya csak szorosan magához ölelt és a hátamra omló hajamat simogatta. Csitítgatott. Kicsit szükségem is volt erre az anyáskodásra. Kicsit megnyugtatott, majd letörölgetve könnyeimet rá vezettem tekintetem. 

- Figyelj, valóban elég bonyolult ez az egész. De tudom, hogy erős vagy és határozott, bár most össze vagy zavarodva el tudod dönteni, hogy mit szeretnél és mi lesz a legjobb neked, Trisnek és Bradnek. lehet, hogy nem lesz egyszerű és az is lehet, hogy ez örökre megmarad majd bennetek. Valahogy ki fogtok kászálódni ebből. ismerem Tristant és tudom, hogy nem tud sokáig meglenni nélküled, bármennyire is haragszik rád. És ez a másik fiú... Nem is tudom. Azt mondod szereted Tristant, de hozzá pedig egy különös érzés húz. Neked kell eldöntened, hogy melyik az erősebb és hogy mi a fontosabb. De ne beszélj butaságokat. Mindenki követ el hibákat. - mondta.

- Köszönöm. - szipogtam, majd a fürdőszobába mentem és megmosakodtam.

- Szóval Tris tud erről az egészről? - tértem vissza a nappaliba.

- Ó, csókolom! - jött ki a szobájából James.

- Szia James. - mosolygott rá anya. 

- Nem is tudtam, hogy itt van. - ment a konyhába és töltött magának egy pohárba narancslevet.

- Csak most érkeztem. - mondta, anyu, mikor visszatért a nappaliba.

- És hogy hogy eljött? - kortyolt poharába.

- Már hiányzott a kislányom. És szerettem volna közölni vele egy hírt. - magyarázta.

- Miféle hírt? - kíváncsiskodott McVey. Először megakartam akadályozni anyát abban, hogy elmondja neki, de semmi okom nem lett volna rá. Úgy is megtudja és miért ne tudhatná.

- Chris és én most együtt vagyunk. - mesélte. James, ahogy én is mint mikor először hallottam a hírt lesokkolt és a gyümölcslé, kicsúszott a kezéből.

- Chris McVey? Mármint Tristan apukája Chris? - kérdezte, közben felszedve a műanyag poharat a földről.

- Igen. És tudok a történtekről. - sóhajtott anya. - Inkább ezt én elintézem. Ülj csak le James. - utasította anya és elment a felmosóért.

- Tristan tudja ezt? És te hogy fogattad? Ez most tényleg vagy csak szivattok? - ült le mellém. 

- Nem tudom, hogy tudja-e. És igen tényleg. Szerinted hogy fogadtam? - túrtam hajamba.

- Jézusom. - ahogy láttam őt is eléggé meglepte a dolog. Mondjuk kit nem? Halkan ültünk így, míg anya rendbe rakta a padlót.

- Szóval, ahogy elmesélted ez lehet, hogy kissé kínos lesz, de körülbelül 1 óra múlva Tristanéknél vacsorázunk. - közölte velem anya. Hát ez szuper. Mint egy igazi "család" nem igaz? 

- Tris az apjával van most ugye? - kérdeztem.

- Igen. Vagyis reméljük. Szerintem ők már elindultak hozzájuk. Nekünk is el kéne. - magyarázta. Bólintottam egyet, majd szobámba mentem és átöltöztem valami elviselhetőbb ruhába. Hajamat lófarokba kötöttem és kimentem a szobámból. Anyáék beszélgettek valami filmről. Nem nagyon érdekelt. Jelenleg mással voltam elfoglalva egyfolytában. Belebújtam a cipőmbe.

- Mehetünk. - mondtam. Anya kiment az ajtón. Jameshez léptem, majd átöleltem. - Drukkolj nekem. - súgtam fülébe.

- Azt fogok. - mondta mosolyogva, majd elengedett.  Bezárta mögöttünk az ajtót. Beültünk a kocsiba. Én bedugtam a fülesem és tovább agyaltam...mindenen. Éreztem, ahogyan szemeim elnehezednek. Hosszú még az út. Megengedhetem, hogy elalszok. Hagytam, hogy leragadjanak a szemeim és elaludtam.

- Cherry. Kelj! Itt vagyunk. - keltegetett anya. Kihúztam a fülhallgatóm, amiben már nem is szólt a zene és zsebre tettem. Kimásztam a kocsiból és megpillantottam Christ. Elmosolyodtam, hiszen már nagyon rég láttam őt, mégse tudtam annyira örülni neki. 

- Szia kislány. - ölelt át. Lábujjhegyre emelkedtem, mivel ő még talán Trisnél is magasabb volt.

- Szia. - köszöntem.

 

 Mögötte megláttam Trist. A mosoly azonnal lefagyott az arcomról. Nem tűnt valami boldognak. Bár mit is vártam.

- Szia. - léptem elé. Nem tudtam mit csináljak. Ő sem tett semmit. Még csak meg sem ölelt.

- Szia. - hallottam meg mély hangját. - Ezt nehéz lesz megszokni. - mondta. Megfordultam. Anya és Chris egy szájrapuszival üdvözölték egymást.

- Az. - motyogtam az orrom alatt.

A vacsora egyszerűen telt. Szinte csak anyáék beszéltek és kérdezgettek minket. Próbáltam jópofával végig ülni és boldogan válaszolni kérdéseikre. A kajához sem volt sok étvágyam, így csak piszkálgattam a villámmal. 

- Beszélhetnénk? - fordultam Tristan felé, mikor felálltunk az asztaltól. 

- Ja. - rántott vállat. Felmentünk a lépcsőn. Rég voltam már itt. Beléptünk Tris szobájába. Minden itt töltött perc lejátszódott előttem és akaratlanul is vigyorogni kezdtem. Akkor még egyszerű volt...

- Mi van? - ült le az ágyra.

- Muszáj ekkora bunkónak lenned? - fakadtam ki. - Mi az, hogy "mi van?"? - emeltem fel hangom.

- Ezért akartál beszélni? - kezdett ő is kiabálni velem. 

- Nem. - vágtam rá.

- Akkor? - állt fel idegesen. 

- Nem tudom. Gondoltam most, hogy látjuk egymást beszélhetnénk, úgy mindenről. Mostanában elég sok dolog történik velünk. - túrtam idegesen hajamba.

- Ja elég sok minden történt. Hiszen miért is lenne bármi egyszerű, ami veled kapcsolatos. - még mindig kiabáltunk egymással. 

- Jó akkor ha nem vagyunk egymás közelébe biztos sokkal jobb. Akkor minden egyszerű neked. Ne haragudj, hogy megnehezítem az életed. - üvöltöztem. 

- Elég nehéz lesz ha a szüleink össze akarnak költözni és valamikor, majd összeházasodni. - ütött az asztalra.

- Szóval csak ezért lesz nehéz? Értem. Szóval te jól meg voltál eddig is nélkülem. Miért is hiányoznék az életedből. Végül is az eddigi 10-en nem is tudom hány évben végig együtt voltunk. - kaptam fejemhez kezemet idegesen. Mit is képzeltem.

- Hát igen. Talán már elegem volt belőled. - kiabálta szemembe.

- Szóval eleged. - mondtam, majd kinyitva az ajtót kiviharoztam volna, de Tristan egyszer csak egyik kezével becsapta, majd pólómnál fogva erősen magához rántott, majd összetapasztotta ajkainkat. Annyira hiányzott már a csókja. Erősen tépte továbbra a pólómat. Kezeimmel hajába túrtam, majd minimálisan meghúztam. Tristan felmordult. Hevesen csókolóztunk. A pólóm anyaga kezdett szétfoszlani. Tristan megfogta derekamat, majd felemelt. Lábaim csípője köré tekeredtek. Hirtelen a falnak döntött, mely hangos zajjal ütődött neki. 

Újra pólómat kezdte tépni. Alsó ajkába haraptam, mikor hirtelen benyitott Chris. Hirtelen a földre pattantam, majd pólómat kezdtem igazgatni. Rémülten álltunk egymás mellet. Tris apukája mérgesen nézett ránk és egyben meglepődötten.

- Baszki... - jegyezte meg halkan Tris. Jól tudtam, hogy apukájának sejtése sincs rólunk vagy arról, hogy bármi is van köztünk. 

- Ja eléggé baszki. Ezt hogyan is gondoltátok? - támadott le minket. Megszeppenve álltam Tristan mellett, kicsit inkább mögötte és pólóm kinyúlt anyagát húzogattam egyfolytában. Nem válaszolt egyikőnk se.

- Tristan gyere ki és mindjárt megbeszéljük. Cherry anyukád kérdezi, hogy nem lenne-e nagy gond, ha ma itt kellene aludnotok, mivel már elég későre jár? Aludhatsz TRis szobájába ő pedig a kanapén. - csak bólintottam. Mi mást tehettem volna. Miután kiment az ajtót magamra zártam, majd az ágyra feküdtem, de azonnal kopogtatni kezdtek az ajtómon. Odasiettem, majd elfordítottam a kulcsot. Anya volt.

- Hallom  mit történt... - lépett be. - Most ezt nem kötöm az orromra, de Chris nem túl jól fogadja. - hát nem kellett mondani, mert hallottam, ahogyan lent veszekednek. - Ezt ne csináljátok jó? Legalább ne itt. - mondta. Bólintottam. - Elmegyünk sétálni, de kérlek mikor hazajövünk ne legyenek szanaszét a ruháitok. és remélem érted mire utalok ezzel. Nem akarok balhét. Inkább maradj a szobádban. - kérlelt. Maradjak a szobámban? Komolyan? Jó hogy nem zárnak be kulccsal. 

- Jó. - válaszoltam végül. Nem hiszem el, hogy ennyire ki kell ezen készülni, de ha ez megnyugtatja anyát...

Tristan szobája ugyanolyan volt mint mielőtt elköltöztünk. Kupis. Bekapcsoltam a tv-ét és unalmasan kezdtem bámulni az ágyból. 

- Cherry! - hallottam meg Tris hangját kintről. Próbálta kinyitni az ajtót.

- Zárva van. - kiáltottam ki.

- Nem mondod? - nevetett fel. - Nyisd ki! - utasított. Ki nyitottam volna, de annak tudom mi lesz a vége. Ha egyszer Tristan elkezd valamit azt be is fejezi. 

- Sajnálom, de nem. - mondtam kisebb gondolkozási idő után.

- Mi van? Apa miatt? - kérdezte.

- Hát...aha. - válaszoltam egyszerűen. Nem szólt ezután, de körülbelül egy perc múlva Újra hangokat hallottam az ajtóm elől így közelebb mentem. Tristan  a túloldalon gitározásba kezdett, majd énekelni is.

"Én nem akarok jó éjszakát kívánni,

és tudom, hogyha beengedsz,

tudnám, hogy kell játszani a szíveddel és az eszeddel.

Van valami, amit én mindig tudok.

És ha én elindulok, képes vagyok elengedni.

és rád hagyni mindent.

Nyisd hát ki az ajtót.

Tudom, hogy nem bírsz várni.

Gyorsan, míg a ruháink a földön vannak, a földön vannak.

és ígérem eljuttatlak a csúcsra, ha megengeded.

olyat érzel, majd amit eddig még soha.

Rajtad minden ruhát szeretek,

De úgy gondolom, hogy a padlón jobban mutatnak.

A padlón jobban mutatnak."

 On the Floor - a dal (magyar felirattal, folytatással)

Nem bírtam tovább hallgatni. Kinyitottam az ajtót, mire Tristan abbahagyta az éneklést és gitározást.

- Te teljesen hülye vagy! - nevettem fel, majd megcsókoltam.

Chapter Six - Another World

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem! (nyomorék iskola) Remélem azért tetszeni fog és minél hamarabb próbálom hozni az új részt! Köszönöm a komikat és feliratkozókat. Még mindig: Pipálni, komizni feliratkozni ér! És most raktam ki egy szavazást! Kérlek szavazzatok is! 

Jó olvasást! xx

2011. 06. 12.

Valójában jól tudtam, hogy igaza van, de még is kicsit dühített, hogy ezt teszi, mert én úgy gondolom nem tudnám ezt megtenni vele. Ajkaim lefele görbültek, mikor hallottam becsapódni az ajtót. Az utóbbi napokban persze Bradről se tudtam elterelni a gondolataimat. Elképesztően hiányzott az édes mosolya, az érintése, az ölelése, a csókja is és ő maga is. Közben pedig jól tudtam, hogy ki kell vernem a fejemből.  Már rájöttem, hogy nem lehet köztünk semmi és ebbe beleértem a "barátságot" is hiszen azzal próbálkoztunk, de mint észrevettük nem sikerült. Tudom mit kellene tennem és hogy mi a helyes, de annyira nehéz úgy is cselekedni. Istenem ha Tristan valaha megtudja, hogy lefeküdtem Braddel az egy fix, hogy az életbe nem látom már. Elég érzékeny és ezen is (bár érthetően) annyira kiakadt már, hogy ideiglenesen elköltözött, ezzel azt bizonyítva, hogy egy házba se képes tartózkodni velem. Hülyének érzem magam. Lehunyva szemeimet, lejátszódott előttem, minden apró, de jó pillanat amit átéltem vele, egészen addig míg nem lettünk "barát és barátnő"...

 

Zsebemből előkotortam a telefonom, majd Tristan ágyán hátradőlve nyomkodni kezdtem. Belépve a galériába megpillantottam egy képet. Hosszasan bámultam, míg arcomon végig nem futott egy könnycsepp. Tristan annyira hiányzott. Ő töltötte be minden napomat. Vele voltam reggeltől estig. Ő volt a barátnőm akivel lelkizhettem, a haverom akivel hülyéskedtem, a bátyám aki megvédett... Mi értelme egy napnak ha nincs veled ezek közül egyik se? Márpedig nekem ő töltötte be az összes szerepet. Soha ne hagyd, hogy valaki a mindeneddé váljon, mert ha elveszted nem marad semmid...

Tovább nézegettem a képernyőt. "5 olvasatlan üzenet" és "7 nem fogadott hívás". Nos Brad keresett ebben a pár napban, de először ki voltam kapcsolva, majd úgy éreztem nem tenne jót és nem is lennék rá képes, hogy beszéljek vele. Arra pedig nem volt még lelki erőm, hogy megnézzem mit üzent. Tudom ez elég rosszul eshet neki, de jelen pillanatban fogalmam sincs még, hogy mit kezdjek Tristannal, vele és magammal.

Felpattantam, majd a szobámba siettem. Felkapkodtam magamra, valami egyszerű nadrágot és pólót, egy kardigánnal és a fehér conversemmel. Egy táskába dobáltam a mobilomat, kulcsaimat és pénztárcámat, majd kilépve az utcára, bezártam magam mögött az ajtót. Hamar a közeli kávézóba értem és a pénztárhoz sétálva kértem magamnak egy Caffè Mochát. Miután kifizettem, leültem egy kicsi, kör alakú, kétszemélyes asztalhoz. Belekortyoltam az italomba, majd felpillantva Brad csillogó tekintetével találtam szembe magamat. Pár asztallal hátrébb ült. Szívem óriásikat kezdett verni. Mit kéne tennem? Vagy mit szabad? Nekem háttal ült Connor, aki Bradnek magyarázott, de látni lehetett rajta, hogy egyáltalán nem is foglalkozik azzal amit mond. Egy "nagyon sajnálom" szomorú arckifejezéssel néztem rá, majd aprót sóhajtva felálltam, majd iparkodva próbáltam távozni, de még a nagy tömegbe is hallottam Bradley székének csikorgását, ahogyan felállt, mégis tovább mentem. 

- Tudod, hogy mennyire aggódtam. - hallottam meg magam mögött, rekedtes hangját, mire megálltam, de nem fordultam meg. Még nem tudtam. - Nem vetted fel és nem válaszoltál az üzeneteimre se. Legalább közölhetted volna, hogy élsz még, de már nem akarsz látni se beszélni velem. Talán szakíthattál volna rá egy percet. - fakadt ki magából. Szemeimbe könnyek gyűltek. Miért sírok ennyit? Még mindig nem láttam őt. Mögöttem állt.

- Hogy ne akarnék... - suttogtam. - De néha nem az a legfontosabb amit én szeretnék. - fordultam meg végül könnyes szemmel.

- Nem az a legfontosabb hanem Tristan. - forgatta meg szemeit.

- Hogy vagy képes ezt csinálni? És ha így van? Ha ő most fontosabb? Mert az nap este... az nap este nem ő volt. Szörnyű amit tettünk és neked semmi, de tényleg semmi okod, hogy rá haragudj. A legjobb barátod. A legjobb barátunk és hátba támadtuk. Tudod mi a vicces? Hogy a legrosszabbról még nem is tud. - nevettem fel ironikusan, miközben arcomon megindultak a sós cseppek. Körülbelül 4 méterre álltunk egymástól.

- Mert egyszerűen nem tudom elfogadni érted? Képtelen vagyok felfogni, hogy még mindig vele vagy. Én egyszerűen...beleőrülök. - idegeskedett.

- Nem. Elintéztük, hogy ne legyek vele. - suttogtam újra orrom alatt. Csak sóhajtott. Kezeimmel betakartam arcomat. Nem bírtam tovább nézni őt. Azt akartam, hogy menjen el, de valójában azt, hogy azonnal jöjjön ide és öleljen magához, úgy hogy többet már nem enged el karjaiból. Nem lehetett. Nem tehette és ezt ő is jól tudta. Nem engedhettük meg. Most nem. Tudtuk mi lenne a vége. Megfordultam, majd lassú léptekkel indultam a másik irányba. Lábaim megálltak, majd hátrafordulva utána kiáltottam, épp mielőtt belépett volna az ajtón.

- Csak egy kicsit engedjünk magunknak... - rám kapta tekintetét. Egy ideig csak állt, de én gyors léptekkel indultam felé, mire ő futni kezdett. Erősen magához szorított. Fejemet vállába fúrtam és milyen beszívtam illatát, ami már olyan rég hiányzott. Állát fejemen támasztotta és kezeit körbefonta körülöttem. Szám akaratom ellenére húzódott mosolyra. Lassan elhúzódtam tőle, de épp csak annyira, hogy rá nézhessek. Szemeimet, majd ajkaimat bámulta. Szemhéjamat erősen szorítottam össze. Azt mondtam egy kicsit és be is tartom.

- Ezt ne csináld. - mondtam, majd kinyitottam szemem.

- Képtelen vagyok arra, hogy ne tegyem. - nézett rám óriási barna tekintetével.

- Most képes leszel. - erősnek kell maradnom, hiszen tudom mi történik, ha nem így van. Brad megfogta a kezem, majd húzni kezdett a kávézó melletti parkba. Egy olyan részre, ahol sűrűn voltak ültetve a fák. Elengedte kezemet, majd egyszerűen elterült a fűben. Én csak álltam előtte és vártam, hogy mondjon valamit. Miért csinálta ezt?

- Gyere! - nézett rám, arra célozva, hogy feküdjek mellé. Így is tettem. Nem volt se hangzavar, se az a városi hangulat. A lombok között az égre láttunk. Tele volt bárányfelhővel. Nem beszéltünk. Brad óvatosan enyémre helyezte kezét, majd oldalra fordítva fejét és rám nézett. Én továbbra is az eget figyeltem ennek ellenére.

- Ha együtt lehetnénk... - szavába vágva felnevettem a kínomba. Ez lehetetlen... Elhallgatott. - Egy másik világba. - fejezte be. Szomorúan tekintettem rá. Szemei olyannyira voltak gondterheltek és letargikusak, hogy az szinte fájt. Fájt, hogy ilyen kiábrándult volt. Hogy neki is fájt.  

Ajkai lassan szólásra nyíltak, de ahelyett, hogy mondott volna valamit, halkan kezdett énekelgetni.

 Another World - The Vamps (a dal)

(magyar: " Az emberek szeretnek beszélni,

De én egy szót sem értek.

A farkasok elé vetettek minket.

És nem mondhatom, hogy erősebb vagyok

Ismét szorosan mögöttem van a fal

És csak ajtóról-ajtóra sodródok.

Nem tudok nyugodni.

Csak fekszünk, ébren.

De mondd csak ki, hogy ez egy hatalmas, hülye hiba.

Mert nem tudlak kiverni a fejemből.

Napról-napra sodródok.

És csak ébren fekszek.

Nem tudok aludni.

Lehunyom a szememet.

És te itt teremsz.

Velem az éjszakában.

EGY MÁSIK VILÁGBAN

Tisztában vagyok azzal,

Hogy te az enyém vagy.

És semmi sem képes kettőnk közé állni.

Egy másik univerzum.

A csillagok csak értünk égnek.

És semmi sem képes kettőnk közé állni

EGY MÁSIK VILÁGBAN

Ahol csak mi vagyunk, 

egy különleges helyen, a tökéletes időben.

Beteszlek egy üvegbe, és visszamegyek a fejembe.

Ahol a felhők fölött vagyok.

Majd a földre roskadok, 

mert rájövök, hogy ez nem így megy.

Amikor belül fáj,

Lehunyom a szemeimet,

És te itt teremsz velem az éjszakában.

Egy másik világban.

Tisztában vagyok azzal,

hogy te az enyém vagy.

És semmi sem képes közénk állni.

Egy másik univerzum.

A csillagok csak értünk égnek.

És semmi sem képes

Kettőnk közé állni.

Egy másik világban.

Ahol csak mi vagyunk.

És semmi sem képes kettőnk közé állni.

Lehunyom a szemeimet 

és te itt teremsz velem az éjszakában.

És semmi sem képes kettőnk közé állni.

Lehunyom a szemeimet

És nem tudlak kiverni a fejemből.

És semmi sem képes kettőnk közé állni.

Egy másik világban.

A csillagok csak értünk égnek.

És semmi sem képes kettőnk közé állni.

Az emberek szeretnek beszélni,

De én egy szót sem értek.

A farkasok elé vetettek minket."

Chapter Five - High Hopes

Éreztük ezt, ezt az elképesztő vonzódást egymás iránt. Legalábbis én. - halkultam el, mire az ölébe kapott. Ekkor nyílt az ajtó...Connor jött be rajta. Braddel csak elhidegülten álltunk egymás mellett és bámultuk az épp most érkezett fiút.
- Hát ti? Mikor értetek haza? - kérdezte, de meg se várva a választ szobájába ment és bedőlt az ágyába. Nagy levegőt véve, Bradre pillantottam, aki szomorúan nézett maga elé.
- Mi a baj? - simítottam végig aggódva karján.
- Az amit csináltunk, de főként amit csináltam. Hátba támadtam a legjobb barátom. Elszedem a csaját aki a legfontosabb neki a világon, gyerek kora óta. Nyilvánosan leszólom. És leiszom magam a barátnőjével, aztán le is fekszem vele. Ki vagyok én? - ült le a földre pánikba esve. Azonnal átöleltem, de szemeimbe könnyek futottak, hiszen igaza volt és lassan szembe kellett néznem azzal, hogy mennyire szörnyű dolgot tettünk, bármennyire is élveztem. El se tudom dönteni, hogy megbántam-e vagy sem.
- Inkább most menjünk aludni. Még addig, míg jobb állapotba kerülünk ne kezdjük el ezt megvitatni, bármennyire is fáj... - mondtam, majd egy puszit nyomva arcára ott hagytam. Semmit nem tettem, csak bebújtam a takaró alá, majd pár elengedett könnycsepp után, elaludtam.

2011.06.12.

 Lassan nyitottam fel szemeimet. A napfény már elárasztotta a szobámat, bár semmi kellemeset nem éreztem. A fejem sajgott a hasam forgott. Azonnal kipattantam az ágyból, majd a magamhoz kaptam a kukámat, és hát kidobtam a rókát... Bár éreztem, hogy ezzel még nincs vége. A fizikai fájdalmakon kívül, minden egyes gondolatom, csak a tegnap estéről szólt. Valóban azt történt ami (?), mert akkor én vagyok a világ legszörnyűbb legjobb barátja és barátnője. Egyszerűen utáltam magam és azt amit tettünk még is annyira nagyon szerettem volna, ha Brad itt lenne velem újra. És persze Tristan, de ő egyszerűen csak...össze vagyok zavarodva. Annyira hülye vagyok. Hogy tehettem ezt? Szívtelen vagyok. Felhúztam egy melegítőt, majd belenéztem a tükörbe. Életembe nem néztem még ki ilyen siralmasul. Piros, kisírt szemek, karikás szem, sápadt arc a hajam egy nagy gubanc volt. Nem érdekelt semmi a nappaliba sétáltam, ami tele volt bőröndökkel. Istenem, csak ne az legyen amire gondolok.

- Tris... - szólítottam meg a most feltűnő, pakoló fiút, de nem válaszolt, csak rám pillantott és folytatta a dolgát. - Tristan kérlek mondj valamit! - könyörögtem neki, szakadozó hangon.

- Mit kéne mondanom a tegnap történtek után? Mit szeretnél hallani? Mit vársz tőlem? - állt meg, végre.

- Amit gondolsz, amit szeretnél, hogy mi történt most és mi lesz! - törölgettem szemeimet.

Mit gondolok? Azt gondolom, hogy a fiú, akire azt hittem a legjobb barátom, ezt tette velem és a lány aki a barátnőm és gyerek korunk óta mellettem állt vele tartott. Mit szeretnék? Azt szeretném, hogy végre elhúzhassak innen, mert elegem van Bradből, ebből a drámából, amit csináltatok velem és belőled is. - emelte fel hangját.

- Kérlek ne menj el! Miattad vagyok itt és tudom, hogy szörnyű ez az egész, de fontos vagy nekem. Kérlek maradj itt! Nem szeretnélek elveszíteni! - mentem utána, de nem ért semmit. Vállára kapta táskáját, majd kiment az ajtón. Ekkor erőteljesen tört ki belőlem a sírás.

- De Tristan... - csuklott el hangom. 

- Még valami? - fordult vissza.

- Tristan... én szeretlek. - nyögtem ki, mire arcizmai ellazultak egy percre, de nem sokáig tartott.

- Erre talán tegnap is gondolhattál volna. - mondta, majd tovább ment. - És talán ha hinnék is még bármelyik szavadnak is addig ne mondj ilyet, amíg Brad pólójában vagy. - majd elfordult a kapu mellett. Becsaptam magam mögött az ajtót, majd futni kezdtem. Nem tudom, hova csak futottam. Könnyeim patakzottak arcomon és még soha életemben nem voltam ennyire összezavarodva.

 

Egy padra ültem, ahol egy embert se láttam. Még mindig zokogtam képtelen voltam abbahagyni. Egy idő után lépteket hallottam magam mögül. Fogalmam sincs ki volt, de letörölgettem a könnyeimet, melyek helyére azonnal újak folytak, így feladtam. James lépett elém. Szipogtam párat, próbáltam nem sírni. Nem szólt, csak leült mellém, majd magához húzott. Ekkor újra felzokogtam. Fejemet vállába fúrtam és engedtem, hogy kifolyjanak könnyeim.
- Menjünk vissza a házba. Ha szeretnéd hazamehetünk, amint bepakoltál. - ajánlotta fel, mire aprót bólintottam, bár nem tudom mennyivel lesz jobb Tristannel. James felállt. Gyenge és erőtlen voltam, felsóhajtottam, majd kezeimbe temettem arcomat. Ekkor James felemelt, majd karjaiba kezdett cipelni. Karjaimmal nyakába kapaszkodtam, majd összeszorítottam szemeimet míg vissza nem értünk. Blépett az ajtón, velem együtt. Bradék a kanapén ültek. Fél szememmel rá pillantottam. Aggódó arccal fürkészett, de képtelen lettem volna még vele is beszélni erről vagy bármiről. Persze nyúzott volt és szívesen átöleltem volna, de egyáltalán ne volt jó ötlet és mint bebizonyosodott, nem szabad eleget tennem a vágyaimnak. James az ágyamba rakott, majd egy apró puszit nyomott homlokomra.
- Pihenj egy kicsit még. Biztosan jobban leszel. - mosolyodott el.
- Köszönöm. - erőltettem én is egy halvány mosolyt arcomra, ami azonnal el is tűnt. Párnámba fúrtam fejemet, de nem tudtam elaludni, akármennyire is próbálkoztam. Felálltam, majd a fürdőszobába vettem az irányt. Megmostam az arcom, a fogaimat (jó alaposan), a hajamat és persze le is zuhanyoztam. Egy apró fokkal éreztem csak jobban magam. Fizikailag persze, de belülről emésztett a lelkiismeretem. Összepakoltam a ruháimat, majd a nappaliba vittem bőröndöm és fülembe dugva fülesem, leültem a kanapéra. Brad karikás szemmel sétált be, majd mikor megpillantott megállt és fürkészni kezdett engem. Aggódó tekintetével mérte végig arcomat. Én is őt néztem. Olyan " Hogyan tehettünk ilyet? " arccal néztük egymást, majd feszülten ült le mellém. Nem húztam ki a fülest. Nem volt rá szükség. Úgy sem lett volna képes egyikünk se a másikhoz szólni. Csak ülni és érezni mit érez a másik, mert erre volt csupán most szükségünk.
Most James hozta táskáját, majd megállt. Rám nézett. Azt várva, húzzam ki magam a zenéből és figyeljek rá. Így is tettem.
- Láttam, hogy kész vagy. Indulhatnánk? - kérdezte. Bólintottam.
- Brad és Connor nem jönnek? - kérdeztem halkan.
- Nem. Ők maradnak még és talán jó is lesz így. Majd taxiznak. - mondta, majd felkapta az én bőröndöm is és kisétált a kocsijához. Én lassan feltápászkodtam, majd Bradleyvel utoljára egymásba mélyesztettük tekintetünk. Féloldalas mosoly kezdődött ajkaimon, de hamar letöröltem, majd megráztam a fejem és James után siettem. Beültem a kocsiba, bedugtam a fülhallgatóm és vártam, hogy induljunk.

 2011.06.15.

Már 3. napja itthon vagyunk, de Tristannek semmi nyoma. A hívásaimra és üzeneteimre nem válaszol, bár ez nem lepett meg. Nem tudom hol lehet. James persze tudja. Rendszeresen járkál hozzá és megérteném, ha ő se akarna hozzám szólni, de nem így tesz. próbál segíteni. Nekem is. Nem is tudom, mikor voltam legutoljára, levegőn...

Ajtó csapódást hallottam. Vártam, hogy James köszönjön, ahogy szokta, de nem tette, így kérdőre vontam.

- James? - kiáltottam ki, de semmi válasz. Még egy ajtó csapódás, de ez már a lakáson belül. Felálltam, majd kisétáltam az ajtón. James szobája üres volt. Ekkor vettem észre, hogy Tristan szobája viszont, csukva volt. Gyors léptekkel sétáltam elé, majd benyitottam. Mikor megláttam, egész testem megremegett. Akaratlanul is elvigyorodtam és próbáltam türtőztetni magam, de a testem erősebb volt így felé futva karjaiba vetettem magam.

 Ő csak állt ott. Nem viszonozta. Nem mozdult. De nem érdekelt csak az, hogy végre itt van.

- Annyira nagyon hiányoztál. - mondtam remegő hangon, mikor elengedtem. Ágyán egy nyitott táska volt. Nem mondott semmit, de nem láttam idegesnek. Persze boldognak se, se semmi pozitív érzelem nem jelent meg rajta, de ideges nem volt már legalább. Pakolászott. A táskájába vágott minden ott maradt ruhadarabját (ami már alig volt) és más holmijait. Pánikba estem. Tehát nem szándékozik itt maradni. Csupán befutott ezekért a cuccokért?

- Elmész? - kérdeztem félének az ágyára ülve.

- Miért maradnék? - nézett rám. Hangja csalódott volt és szomorú. Megértettem, hogy elmegy, de nem akartam elfogadni.

- Kérlek ne. Szükségem van rád. Legyél itt velem! - kérleltem, nagyokat nyelve. 

- Nekem is lett volna rád szükségem. Én is szerettem volna, hogy ott legyél velem akkor és ott, hogy kiállj mellettem, de nem húzom fel magam és nem fogok ezen vitázni most. - sóhajtott. Valóban nem húzta fel magát, de nem így képzeltem ezt az egészet. őt tényleg nem érdekli már mi történt? Nem akarja megbeszélni? Nem akar meghallgatni? Nem akarom, hogy elmenjen és mikor azt hittem vége és elveszítem...az a fájdalom mélyen hasított belém. És akármennyire is fájt és fáj beismernem, szeretem őt. Azt hiszem, hogy én tényleg, valóban szerelmes vagyok belé. Nem hagyhatom elmenni. Éreztem, ahogyan arcomon végig folyik egy hideg könnycsepp.

- Szeretlek. - suttogtam, megismételve a pár napja mondott szót, majd szemeimet felvezettem arcára. Megállt a pakolással, majd halvány mosollyal végigsimított arcomon. Illata megcsapta orromat és érintése jobban esett, mint eddig valaha.

- Tudom. - felelte egyszerűen, majd lesütötte szemeit. - De őt egy kicsivel még annál is jobban. - mondtam, mintha feladta, volna és mintha ez a kijelentés biztosan tudná, hogy igaz. Mintha beletörődött volna a saját fejében született ténybe. Nem mondtam semmit, csak karjaiba vetettem magam és felsírtam. Ekkor már ő is körém fonta karjait.

- Nem Tristan. - ráztam a fejem. - Nem tudom. Össze vagyok zavarodva. - vallottam be.

- Tudom. Látom. - támasztotta meg állát a fejemen. Összerezzentem egy kicsit.

- Mi lesz most? Itt hagysz? Meddig? Hová mész? - szorítottam magamhoz a pólójánál fogva.

- Egy barátomnál leszek. Nem tudom meddig. Gondolkodnom kell. Nagyon sokat. Csak úgy mint te, én is össze vagyok zavarodva. Nem tudom mit kéne tennem. Egyszerűen elmondhatatlanul csalódott vagyok. Képtelen vagyok bízni és hinni is. - túrt hajába, majd felállt és táskáját vállára csapva, ott hagyott.

 

Chapter Four - Jack

Sziasztok! meghoztam a 4.részt is és nagyon köszönöm az előző részhez a kommenteket! Annyira örültem neki. Remélem továbbra is megírjátok nekem véleményeteket kommentbe és még többen feliratkoztok, mert nem fogok kommenthatárt szabni ezt megígérem, de ha látom, hogy többeket izgat a következő rész, akkor nagyobb örömmel írom meg és próbálok minél gyorsabb lenni. Ez a rész eseménnyel teli lett, de én (is, ahogy Cherry) érzelmek viharában vagyok éppen, tehát kellett ez a rész. Remélem tetszeni fog!
Jó olvasást! xx

 2011.06.11.

 Reggel a telefonom csörgésére keltem fel. Illetve az azon beállított ébresztőórámra. Álmos arccal nyomta meg a készülék gombját, majd nagy lendületet véve, kiszálltam az ágyamból. Megtettem a szokásos reggeli dolgaimat (: arcmosás, fogmosás, sminkelés ), majd egy egyszerű nyári szettet vettem fel.

.

Még senki nem volt fent a házban. Tristan szobájához sétáltam és lassan kinyitottam az ajtót, közben ügyelve arra, hogy a bent alvó fiú, még véletlenül se hallja meg érkezésem. Halk léptekkel ágya mellé sétáltam, majd leguggoltam és arcára apró puszikat kezdtem nyomni. Nem nyitotta ki a szemét, de a mosolya száján jelezte, hogy már teljesen ébren van, így abbahagytam.
- Tudom, hogy fent vagy. - vigyorogtam rá.
- Nem. Még alszom. - fordította fejét a másik oldalra. Nem sokat gondolkodtam, rá vetettem magam a hátára. - Ha azt giszed ezzel elértél valami, nagyot tévedsz. - lökött le egy mozdulattal magáról, így elterültem mellette. Kezeivel, erősen magához ölelt. - Inkább aludj még velem te is! - suttogta nyakamba és bármennyire is élveztem ezt, lefeszítettem magamról karjait. Mivel hanyatt fekve volt, ráültem csípőjére, mire azonnal kipattantak szemei, szája pedig huncut mosolyra húzódott.
- Pedig nekem nagyon úgy tűnik, hogy ébren vagy. - tettem keresztbe karjaim, majd felálltam.
- Miért kínzol? - kérdezte, majd felállt az ágyból. Testét csak a boxere takarta. Kezeit derekamra helyezte és megcsókolt. Felkapott ölébe, majd a falnak nyomott. Heves csókcsatába kezdtünk. Kezdett velem visszasétálni az ágyba, de ajkainkat nem választotta el.
- Na nem! Ennek nem dőlök be. - mondtam vigyorogva és lemásztam karjai közül. Még sóhajtott egy óriásit, majd felkapta egy melegítő nadrágját és egy gyűrött fehér pólót.
- Most gyönyörű vagy. - rántottam, meg enyhén pólóját.
- Tudom neked, jobban tetszek ha ezek nincsenek rajtam. - vigyorgott, majd átkarolt és kisétáltunk a szobából.
Beletelt, legalább egy órába míg az összes többi fiú is felkelt. Ma lesz a fellépésük. Alig várom már.

***

- És mit csinálunk ma estig? - kérdeztem.
- Hát nekünk próbálnunk kell Cherry, de természetesen velünk jöhetsz. - válaszolt Connor.
- Egész estig próbálni fogtok? - csodálkoztam el.
- Tudod mennyi az idő? - nézett rám mosolyogva. - fél 4 van. - mondta.
- Jézusom. Mit csináltunk eddig? - kerekedtek ki szemeim.
- Nagyjából: felkeltünk, ettünk, döglöttünk, tv, ettünk, tv és most itt döglünk megint. - vázolta Brad. Jobban végig gondolva, tényleg ez történt ma.
- Akkor nem öltöztök? - néztem rájuk, mire mind a négyen nehezen felkeltek a székükből és elvánszorogtak a szobájukba. Tristan után indultam, majd felugrottam hátára. Mikor beértünk a szobájába, ledobott az ágyára, majd kinyitotta szekrényét. Kikapkodott belőle néhány cuccot, majd felkapkodta őket. Egy fekete farmert vett fel és egy szürke azték mintás pólót, egy bőrkabáttal.
- Sokkal jobb. - jegyeztem meg. A szobájában lévő tükör elé lépett és beállította a haját.
- Én is mehetek veled, mikor átöltözöl? - fordult felém, kaján vigyorral az arcán. Vállat rántottam.
- Ha átviszel. - mosolyodtam el, mire felkapott és a szobám felé, kezdett szaladni.
- Na! Mit vegyek fel? - tett le a szekrényem előtt.
- Majd én megmondom. Kezdett kutakodni, ruháim között. - Ez tökéletes lesz. - húzott elő, egy kék mini ruhát, majd felém nyújtotta. Megforgattam szemeimet, majd kerestem egy hozzá illő nyakláncot és az egyetlen magassarkú cipőt amit elhoztam ide magammal, végül a cipőmhöz való, kis táskámat is előkotortam.

Tristan hátradőlt ágyamon. Lehúztam magamról a pólómat, majd a földre dobtam. Erre a mozdulatomra, barátom ülő helyzetbe pattant, majd felsőtestemet kezdte vizsgálni, amit persze a melltartóm takart. Kigomboltam farmeromat, így az is a földön végezte. Tristanra pillantottam, de ő nem nézett a szemembe. AZ ő tekintete fel le járt a testemen. Gyorsan magamhoz vettem a ruhámat, majd magamra vettem.
- Direkt csinálod. - vágott durcás arcot.
- Mit? Direkt öltözök fel? Ne haragudj. - nevettem fel. Magamra csatoltam a láncomat, majd a cipőmbe is belebújtam, majd még egyszer átfésültem hajamat. Táskámat hónom alá raktam, majd Tristan felé nyújtottam a kezemet. Felpattant, majd összekulcsolta a ujjainkat. A nappaliba sétáltunk. Egyedül James nem volt még kész.
- Gyerünk már Mcvey! - üvöltötte el magát Brad, mire megjelent James. A 2 méteres körzetében lehetett érezni parfümjének illatát.
- Mi van veled? - fogta be orrát Connor.
- Ma hazahozok egy csajt. - vigyorgott, majd egy pacsi érdekében emelte kezét Bradley felé. Ma be akarnak csajozni? Hirtelen nem tudtam elképzelni, mit éreznék ha Brad is hazahozna ma valakit. Még meg se történt, de már most féltékeny vagyok. Nem tudnám elviselni. Szörnyű, de így van. Nekem itt van Tristan és nyilvánosan nyaljuk faljuk egymást, Brad előtt is, még is azt kívánom, ne legyen senkij?
- Mehetünk? - forgatta meg szemeit barátom. Bólogatni kezdtünk.
Mikor odaértünk a hely, már tele volt fiatalokkal. Épp karaoke volt.
- Nem énekelsz egyet? - nézett rám Connor.
- Biztos, hogy nem. Nem tudok énekelni. - tiltakoztam.
- Mindig ezt mondják, aztán kiderül, hogy király a hangod. - győzködött.
- Ó, hidd el haver, ő tényleg nem tud énekelni. Ne akard hallani. - szólt közbe röhögve Tristan, mire vállába öklöztem. Hátra mentünk, hogy a fiúk tudjanak még próbálni.
Lassan egy órája vártunk, mikor felkonferálták őket. Óriási sikerük volt. Mindenki tombolt, táncolt, köztük persze én is, de szememet még se tudtam levenni Bradről. Imádtam nézni, ahogyan énekel. Ahogy beleéli magát. Nagy tapsot kaptak a végén, majd lejöttek a színpadról. Hátraszaladtam hozzájuk. Tristan szorosan magához ölelt, mire James is átölelt minket, végül a másik két fiú is.
- Királyak voltatok, de tényleg. - mondtam nekik őszintén. Tristan hátulról átölelt és állát fejemen támasztotta meg.
- Szerintem is. - mosolygott Connor. Még lepakolták a cuccaikat, majd kimentünk a bárpulthoz.
- Adhatok valamit? - lépett azonnal felénk a pultos fiú. Nem volt szokásom inni, de ez a nap és ez a hét különleges. Hagyom, hogy sodorjon az ár! Végül is semmi bajom nem lehet tőle. Tristan itt van velem és vigyáz rám.

***

 Lassan számolni se tudtam hányadik körünket isszuk már. Tristan nem sokat ivott és Connor, se. Úgy láttam ők teljesen jól voltak. Viszont én táncolni akartam.
- Gyere táncolni! Kérlek! - kérleltem Tristant, de csak rázta a fejét.
- Nem Cherry. Meg kéne nyugodnod. - mondta, mire összeráncoltam a homlokomat.
- Most miért csinálod ezt? - tettem keresztbe kezeim a mellkasomon.
- Mit? Hogy próbállak kicsit lenyugtatni? Talán nem kellett volna ennyit innotok. - mondta.
- Mivan? Most még te oktatsz ki engem, hogy igyak. Életemben először bulizok veled úgy, hogy én vagyok az a személy aki többet iszik kettőnk közül. Eddig mindig vigyáztam rád. Ügyeltem, hogy épségben hazagyere és ne csinálj hülyeséget. Végig ültem a hülye bulikat, amíg te jól szórakoztál, most meg nem ihatok és nem szórakozhatok, mert így neked nem vagyok jó? - keltem ki magamból és kezdtem kiabálni vele, amire egyébként a hangos zene is késztetett. - Amúgy meg nem is ittam annyira sokat, hogy taccson legyek. - mondtam.
- Nem mondtam, hogy így nem vagy jó egy szóval se. Épp azért mondtam, mert féltelek, mégis te lettél ilyen agresszív. - állt fel, szembe velem.
- Persze. Féltesz mi? Nehogy valami történjen velem miközben táncolunk? - mondtam ironikusan.
- Nem erre értettem, de nem fogok most itt veszekedni veled. Csinálj amit akarsz. - mondta. Persze látszik rajta, hogy benne is van alkohol. Hátat fordítva  neki elindultam a táncoló tömegbe. A zenére kezdtem ringni, mikor csípőmön megéreztem két kezet. Hirtelen fordultam hátra, így szembe találtam magam, Brad óriási, gesztenyebarna szemeivel. Ajkamba haraptam, mire egy kacér mosoly jelent meg az arcán. Csípőmet ringatva táncoltunk. érintésére kirázott a hideg. Egy percre visszapillantottam a pult felé, ahol Tristanra találtam. Égető szemekkel nézett engem és táncpartnerem, de jelenleg nem érdekelt. Annyira vágytam már az érintésére. Tekintetem visszakaptam Bradre, aki közelebb húzott magához. Leheletét éreztem nyakamon. Libabőrös lettem valahányszor megéreztem ezt és érintését, de eltolt magától, majd a színpad felé sietett. a keverő pultnál a pasival kezdett beszélgetni, majd  felment a színpadra és új dal kezdetével, énekelni kezdett.

Először meglepődtem rajta, de csak figyelni kezdtem a történéseket és hallgattam a szöveget.

"Jack when we were younger we hung out =Jack fiatalok voltunk és kint lógtunk
We were inseparable =Elválaszthatatlanok voltunk
But now jack you stole my thunder= De most Jack elloptad a mennydörgésem
Like my girl became my nemesis =Mint a csajom aki a végzetem lett
He might be Mr. popularity but=Lehet hogy Mr.népszerűség de
I wouldn’t wanna change a thing about me=Én nem akarok semmit változtatni magamon
Uh oh oh don’t take this as jealousy,=Nem ez tesz féltékennyé
Just cause you’re with him and not me=Csak hogy vele vagy és nem velem

He drinks daniels at the bar,=Daniels-t iszik a bárban,
                                  Drives his daddy’s jaguar. =     Az apja Jaguárját vezeti                             Rocking clothes with wills on the tag =   Rocker ruhákat hord rajta hagyja a cédulát   
Girl he’s all up on your face =Lány ő mindent az arcodhoz emel
Wanna put him in his place    =Helyére tenném
But right now I'd rather be Jack =De most inkább lennék a másik jobb Jack
Saying look can’t you see =Mondván nem látod
He’s a dick compared to me =Ő egy fasz hozzám képest
You should know he ain't really all that =Tudnod kéne hogy ő nem ad meg neked mindent
I still need you in my world =Még mindig szükségem van rád a világomban
But he's got you as his girl=De az övé vagy, a csaja
           And that's why I'd rather be Jack        =         És miért nem lehetek a másik Jack?                         I can't delete his story,=Nem tudom törölni a történteket
Wipe your smile from my memory,=Kitörlöm a mosolyod az emlékezetemből
And forget you ever crushed me=És elfelejtem hogy valaha is összetörtél
By sleeping with the enemy =Az ellenséggel alszol
I think he's just another wannabe, so=Azt hiszem csak más akar lenni
I wouldn't wanna change a single thing about me=Nem akarok semmit megváltoztatni magamon
Oh Oh, you need to take this personally, cause = Szükséged van arra hogy megtartsd ezt a személyisége
You're with him and not me =Vele vagy és nem, nem velem

So when you get tired of the same old lines, same old faces, places, =

Tehát ha elfáradsz, mindig ugyanazok az irányok, arcok, helyek                                                      There's always somewhere you can run=Mindig futtathatsz valahova
Pretty soon you will work it out =Szépség hamarosan meg fogod oldani
And I will be right here waiting, =És én itt foglak várni
Right here waiting 'cause =Várni foglak mert

Jack, Jack is not the right guy for,=Jack, Jack nem a megfelelő fiú neked
Jack, Jack is not the right guy for you=Jack, Jack nem a megfelelő fiú neked
Jack, Jack is not the right guy for you [2x] =ack, Jack nem a megfelelő fiú neked [2x]

Köpni nyelni nem tudtam. Szemeimbe könnyek gyűltek, de azt se tudtam volna megmondni, hogy mitől is valójában. Féltem attól, hogy ezután mi lesz. Csak reménykedni tudtam abban, hogy Tristan nem fogta fel, hogy ő lenne "Jack", bár ez lehetetlennek tűnt, hiszen Tristan az aki apjának Jaguárja van és mindig Danielst iszik, rocker cuccokba jár, ahogy a többiek is...Reménytelennek tűnt a helyzet.
Szemeimmel vészesen kezdtem keresni barátomat, de nem találtam. Bradre néztem aki a színpadról ballagott le, mikor megpillantottam, Tristant. Rég óta ismerem, de nem láttam még ilyen idegesnek. Brad felé tartott. Rohanni kezdtem felé és még épp elértem mielőtt odaért volna.
- Tristan kérlek! - helyeztem kezeimet mellkasára.
- Hagyj békén! - lökött el minimálisan útjából. Ekkor könnyeim már patakokban folytak.
- Kérlek gondold végig! Ne csinálj hülyeséget! - fordultam utána, mire visszajött hozzám.
- Én ne csináljak hülyeséget? Ezt miért nem mondtad a táncpartnerednek mielőtt felment a színpadra és énekelgetett rólunk egy dalt? Mit csinált veled? Hozzád ért? Megcsókolt? - faggatott.
- Nem. Tristan nem csinált semmit. - könyörögtem.
- Egy hete ismer téged, épp mióta együtt vagyunk, hogy írhat egy ilyen dalt? De engem gimi eleje óta ismer Cherry. Hogy fordulhatott ennyire ellenem? - valójában igaza volt, de egyszerűen nem voltam képes bármit is kinyögni. A szám remegett. Nem akartam, hogy bármelyiküknek baja essen. Tristan megfogta Brad pólóját és így szorította.
- Jack? Mit gondoltál? - üvöltözött.
- Tristan, nem tehetek róla. Egyszerűen azt akarom, hogy értsd és lásd, hogy mit érzek. Érzünk. - habogott, Brad, de semmi értelme nem volt, annak amit mondott.
- Cherry nem érez semmit érted? Azért van velem, mert ezt szeretné.
- Lehet, hogy így van, de kérdezted valaha tőle, hogy mit érez irántad? - húzta fel a szemöldökét. Ezt a kérdést nem tudtam volna megválaszolni. Mit érzek iránta?
- Ennyit jelent neked a barátságunk? A banda? Hátba támadsz és azt az embert használod erre pont aki a mindenemet jelenti? Aki kis korom óta velem van? Gratulálok Brad. Csak azt tudok. Be vagy baszva te szerencsétlen. - tapsolt.
- Hagyd már abba! - próbáltam visszahúzni barátomat.
- Hagyjam annyiban, hogy tönkretett mindent? - kezei ökölbe voltak szorítva.
- Ez csak egy dal. - simítottam végig karjain.
- CSAK egy dal amiben arról énekel, hogy mekkora fasz vagyok hozzá képest és hogy nem veszed te észre, hogy vele kéne lenned. Ez normális? Ép eszű ember nem csinál ilyet! Elegem van nem érdekel! - tépte ki kezeit az enyéim közül, majd elviharzott. Lábaim összerogytak alattam. Brad felém sietett. Mellém térdelt, majd szorosan magához vont. Kezével törölgetni kezdte könnyeimet, majd felsegített a földről. Csak felejteni akartam, ebben a pillanatban. Azt akartam, hogy ne fájjon tovább, hogy ne legyek tudatában a történteknek.
- Brad. - néztem a mellettem sétáló fiúra. Kényszert éreztem, hogy összetapasszam ajkainkat, de ezt megállva folytattam mondandóm. - Kérlek...igyunk még. Még fáj. Nagyon fáj. - gyűltek újra könnyek a szemembe. Csak egyetértően bólintott, majd újra a pulthoz ültünk.

 ***

Testem összes porcikája bizsergett. Éjszaka volt és csönd. Teljesen el voltam szállva. A tengerparton sétáltunk. Csönd volt. Egyikünk se mondott semmit, de nem volt kínos. Bár ennyi alkohol után, semmi nem kínos egy embernek. Brad félénken kezem felé nyúlt, majd össze kulcsolta ujjainkat. Újra kirázott a hideg. Felé fordítottam fejemet. Ő is rám nézett, majd ajkaimra. 

- Mi ez? - kérdeztem egyszerűen, de tudom, hogy tudta mire gondolok.

- Fogalmam sincs, de életemben nem éreztem még ilyet. - válaszolta. Őszintének hangzott. - Szereted őt? - kezdte lábait pásztázni. 

- Hogyan tudnám ezt meg mondani? Nem tudom mi az ami köztünk van és nem tudom mi az ami Tristan és köztem van. - léptünk be a házba. Üres volt. Connor és James még ott maradtak, de Tristan nem tudtam elképzelni merre van. Elcsesztem mindent. - Ez egy hülyeség. "Sodródj az árral!" Ez egy faszság. Minden elcseszett. Mindent elcsesztem. Nem kéne itt lennem. Veletek. Nem történt volna ez. Nem történt volna semmi rossz. - fakadtam ki újra magamból. Brad csípőmre vezette kezeit. Ahogyan beszívtam férfias illatát, az minden más szagot felülmúlt. Olyan közel voltak ajkaink egymáshoz, amennyire csak lehet, mielőtt összeérnek.

- És semmi jó sem. - mondta, majd megcsókolt. Ez volt az első csókunk. Nyelveink táncot jártak egymással. Mióta vágytam erre a percre. Lassan a kanapé felé indultunk. Ledöntött rá, majd két kezét fejem mellett tartva támaszkodott felettem. Levegő hiányában váltunk el egymástól. Kezeit combomra vezette, majd számról egyre lejjebb haladt, nyakamon. Gyengéden kezdte szívni, majd apró puszit hagyott a helyén. Annyira boldog voltam, hogy ez történik. Akaratlanul nevetni kezdtem. Csak nevettem és nevettem és élveztzem minden percet.

 Bradley egy percre abba hagyta kényesztetésem, majd szemimbe nézve ő is kacaagni kezdett. Annyira édesen nevetett. Azt se tudtuk mi ilyen vicces, csak valami nevetésre késztetett minket. Persze egyikünk se lepődhetett meg ezen. Teljesen leittuk magunkat és épp az volt a céunk, hogy élvezzünk mindent, de érezni ne érezzük a fájdalmat. Abba hagytam a nevetést és az édes fiút kezdtem pásztázni feledtem. Az a szem, az az arc, az a mosoly egyszerűen ellenállhatatlan volt. Ő is csendben maradt, majd, arcomat nézve mosolyra húzta száját és egy puszit nyomott orromra, ezután visszatért nyakam érzékeny bőrhéhez. Egy gyors mozdulattal, lehúzta rólam ruhámat. Közben ujjaimmal megkerestem nadrágja gombját és kigomboltam. Lerúgdosta magáról nadrágját Ezután kezeit, hátam mögé csúsztatta és kikapcsolta a melltartómat, majd a földre hajította. Végig nézett melleimen, mire éreztem, hogy pír szökik az arcomra. Pólóját lehúzta magáról, majd újra ajkaimnak esett. Kezeivel végig simított oldalamon, majd melleimet kezdte kényeztetni. Apró nyögés hagyta el e a számat, mire kajánul vigyorogva harapott alsó ajkába. Istenem az a mosoly. Lábaimat körbefontam derekán és megéreztem, a már igen kemény férfiasság. Kezeimet hátára vezettem.

 

 Apró puszikkal lepte meg melleimet, majd hasamat, köldökömet és csípőmet. Kínzó lassúsággal húzta le rólam, az utolsó anyagot ami testemet takarta, majd elhajította. Kezeimmel megkerestem boxerének gumiját, majd lehúztam róla. Még egy utolsó csókot lehelt számra és belém vezette magát. Hangosan felnyögtem és megfeszültem alatta. Combjaimba kapaszkodott, így kezdett tolni. Férfias morgások hagyták el száját, míg én hátát karmolászva nyögtem minden lökésénél. Gyorsan kezdett zihálni, így váltott gyorsabb tempóra. Gyengéden ajkába haraptam, majd meghúztam azt. Csókunkba bele-bele nyögtem. Nem bírtam tovább, fejemet hátra vetettem. Újra nyakamra tapadt szája, és szívni, csókolgatni kezdte bőrömet. Hajába túrtam, mire ő megragadta csípőmet, erre a mozdulatára felsikoltattam és kicsit meghúztam göndör tincseit, majd erősen magához szorítva csípőmet, mindkettőnket a csúcsra juttatott. Lihegve, fordított helyzetünkön, így mellkasára hajtva fejemet, hoztam helyre levegővételem, ahogyan ő is. Karjait körém fonta és szorosan magához ölelt. Úgy éreztem magam mint egy álomban. Végre a karjai között lehettem és csak erre vágytam.

- Cherry én... - kezdte rekedtes hangján, de megállítottam.

- Nem kell semmit mondanod. Tudom, hogy most mit érzel. - mondtam. Felhúzott magához, majd gyengéd csókot nyomott a számra. Felálltam és a földről felszedtem Brad pólóját, majd szobámba sietve felvettem magamra alsóneműmet és a pólót. Erősen magamba szívtam az anyag illatát. Vissza mentem volna a nappaliba, de Brad már nem volt. Épp fordultam volna meg, mikor átölelte derekamat hátulról. Egyik kezével elsöpörte hajamat a nyakamból, majd gyengéd csókott nyomott rá. Lecsuktam szemhélyaim.
- Annyira jó lenne azt tudni, hogy ezt nem csak a csalódás és az alkohol hatása miatt tetted. - suttogta fülembe. Csalódás... Valóban be voltam rúgva. Ezt tagadni se tudtam volna, de ez életem legszebb éjszakája volt az előzményeket leszámítva, mert akkor az egyik legrosszabb és nem számított, hogy miért tettem, mert vágytam rá és megkaptam. Lassan Brad felé fordultam. Kajaimat nyakába fontam, majd mélyen elvesztem szemeiben.
- Brad nem lényeg, hogy mmiért tettük mi. Mert mi tettük és lehet, hogy rosszul döntöttünk és lehet, hogy az alkohol hatása miatt, de - ekkor megszédülte egy kicsit, de megtartotta derekamat. - Akartam már teljes, rendes tudatállapotban is éreztem ezt. Éreztük ezt, ezt az elképesztő vonzódást egymás iránt. Legalábbis én. - halkultam el, mire az ölébe kapott. Ekkor nyílt az ajtó...

Chapter Three - Smile

Sziasztok! Nem szeretnélek titeket untatni, se feltartani az olvasásba, csupán annyit mondanék, hogy a 3. résznél járunk és szeretném ha jeleznétek nekem, hogy tetszik a blog és hányan is vagytok, akik olvassák. Nagyon jól esne, ha egy-két részhez kapnék néhány kommentet és az is ha fel iratkoznátok, mert nektek egy percbe se telik, de nekem ezzel feldobjátok a napom. Persze nekem az is elég ha egy olvasó és a magam számára írok, csak azért jól esne ha többen is küldenének visszajelzéseket. Építő kritikát is elfogadok és ne haragudjatok, hogy a design még mindig nincs kész, de már megrendeltem.
Jó olvasást! xx

2011.06.09.

Hamar eljött ez a nap, mivel az utóbbiakat otthon ülve töltöttem. Ez az egy hónap fizetett szabadságom van. Imádom a munkám, bár nem ez az életcélom, de most megteszi felszolgálóként dolgozni egy igazán kifinomult étteremben. Már kiskoromtól kezdve rendező szerettem volna lenni. Filmet, videó klipet bármit rendezni, ezt szeretném most is.

- Jössz már? - hallottam meg Tristan hangját az ajtóból. Még gyorsan vállamra kaptam útitáskám, s kiléptem az ajtón, amit rögtön be is zártak mögöttem. Csak remélni tudtam, hogy mindent elhoztam amire szükségem lesz ebben az egy hétben. Beültünk a kocsiba, amit James vezetett. Nekem még nem volt jogosítványom, mivel nem telt még rá a fizetési keretemből. Én hátul foglaltam helyet barátom mellett, akinek másik oldalán Brad ült.

- Na csapassuk. - vigyorodott el sofőrünk, s egy napszemüveget tett fejére. Mellette ülő Connor maxra tekerte a hangerőt a rádión és már indultunk is. 

- Biztosan tudod merre kell menni? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért.

- Igen Cherry tudom. Nem először megyek oda. - nézett rám a visszapillantó tükörből.

- Ne aggódj. - nyugtatgatott Tristan, majd szájon puszilt. Valójában tényleg meg kellett nyugodnom, de nem az odavezető út miatt izgultam, sokkal inkább a társaságom miatt. Feszülten éreztem magam a két fiú mellett és kacifántos érzelmeim kavarogtak a fejemben. Inkább élveznem kellene, hogy a pasimmal és a barátaimmal mehetek LA-ba egy király nyaralóba. Ki kellene használnom, minden lehetőséget, de ehelyett csak aggodalmaskodom. Nem kéne mindent túl gondolnom. Elhatároztam magam. Ezen a héten nem gondolkodom. Csak hagyom, hogy vigyen az ár és magától történjenek a dolgok. Ellazulok végre. 

***

Nem tűnt olyan hosszúnak az út mint gondoltam, ez kellemes csalódás volt számomra. Magam után húzva bőröndömet, léptem be a szobámba. Egy óriási házba voltunk Sokkal inkább villának nevezném villának. Mindig is tudtam, hogy Mcvey-ék pénzesek, de nem sejtettem, hogy ennyire. Szobámban nem volt sok bútor. Egy francia ágy és egy komód volt csupán a szobámban. Ja és az ágyam mellett éjjeliszekrény, de ez pont elég volt. Elterültem ágyamon hason fekve. 

- Kicsi a rakás! - hallottam meg egy mély hangot az ajtó felől, majd csak azt éreztem, hogy valaki rám feküdt.

- James szállj le rólam! - kapkodtam levegő után.

- Én is! - jelent meg az ajtóban Tristan, majd Brad, majd Connor, s mind rám nehezedtek ezek után. Alig jutottam levegőhöz és szerencsére ezt ők is észrevették, így hamar leszálltak rólam. Nagy levegőt véve feküdtem hasamra. Mind a négyen engem néztek. Fogalmam sem volt mit akarnak.

- Mi van? - kérdeztem rá vigyorogva. Nem válaszoltak. Mindegyikük egymást pásztázta és sunyi mosoly húzódott végig arcukon. Nem tudtam mire készülnek, de végül Brad egy hirtelen mozdulattal felkapott engem. Átdobott a válla fölött és erősen lefogva engem futva indult a bejárati ajtó felé és a többiek utána. Csapkodni kezdtem és szabadulni próbáltam szorításából, de teljesen sikertelen volt. 

- Brad tegyél le! - utasítottam, de semmit nem ért. A hátsó kertbe vitt. Még mindig nem tudtam mit akarnak velem, de aztán megpillantottam az óriási medencét, mire még jobban kapálózni kezdtem. 

 

 - Kérlek ne! Ne! - kiáltoztam, de semmi esélyem nem nem volt. Brad az első lépcső fokra sétált, ahol kb. bokájáig ért a víz. Most levett válláról és menyasszony fogásba tartott. Édes mosolya szélesen terült el arcán és engem nézett. Kezeimet, most erősen nyaka köré csavartam, hogy ne tudjon beledobni, persze tudtam, hogy ez hiábavaló. 

- Na, dobjam? - kezdett hintáztatni kezeiben a víz fölött.

- Dobd! Dobd! Dobd! - ismételték a medence szélén állók, mire haragos pillantást vetettem rájuk. Brad még egy utolsó pillantást vetett rám, majd a medencébe dobott. Feljöttem a víz alól, majd kifelé kezdtem úszni egy bosszús mosollyal az arcomon. Kimásztam, de csurom vizes volt mindenem. Brad mellé álltam aki, csak úgy mint a többiek, hasát fogva röhögött a történteken.

- Vicces? - mosolyogtam rá, majd egy váratlan mozdulattal a vízbe löktem. Ekkor abbamaradt a többiek nevetése is és mind távolodni kezdtek a medencétől. Pontosan tudtam, hogyan adjam ezt vissza a többieknek is. Brad nyugodtan úszkált a vízben. Ezen a héten csak hagyom, hogy magukkal ragadjanak a dolgok. Ezt határoztam el nem? Gondoltam magamban, majd a medence és Brad felé fordultam ezzel a többi fiúnak háttal álltam. 

- Most kicsavarom a pólómat. - mondtam, majd a medencében úszkáló fiúra néztem, aki kikerekedett szemeit azonnal felém kapta erre a kijelentésre. Lassan kezdtem felhúzni a víztől rám feszülő pólómat testemről. 

- Simán megéri. - ugrott a medencébe James, ami eléggé meglepett engem, de nem változtatott tervemen.

- Cherry... - szólalt meg mögöttem Tristan.

- Had csinálja! - szólt közbe vigyorogva Bradley.

- Igen Tristan? - fordítottam oldalra fejemet és elmosolyodtam. Hallottam, ahogy barátom magában mérgelődik és apróbb morgások hagyják el száját. - Zavar? Esetleg szeretnél ebbe megakadályozni? - cukkoltam tovább. Bradnek egyre nagyobb vigyor jelent meg az arcán, amint tovább húztam pólómat. Már alig takarta melleimet, mikor megéreztem magamon Tristan kezeit, amint visszahúzza eredeti állapotba a pólómat. Szembe fordultam vele, majd lábujjhegyre állva készültem neki a csóknak. Szánk már összeért.

- Szívás! - suttogtam ajkaiba, majd nagy lendülettel a medencébe löktem. Savanyú mosollyal az arcomon fordultam az egyetlen szárazon maradt fiú felé, aki mosolyogva nézett rám.

- Connor. - mondtam, majd sétálni kezdtem felé. - Téged már nem tudlak sehogy se a vízbe csalni. - mondtam, így futni kezdve felé hátára ugrottam, amitől tiszta víz lett ő is. Még mindig rajta csimpaszkodtam, mikor éreztem, hogy megindult, velem együtt és azzal a lendülettel ugrott a medencébe. 

Kis idő után mind megszárítkoztunk és átöltöztünk. Már 10 óra fele járhatott így elköszöntünk egymástól és a szobánkba mentünk. Befeküdtem az ágyamba és a plafont kezdtem bámulni. Képtelen voltam elaludni. A ma történteken járt az agyam. Annyira jól éreztem magam. Minden pillanatot. ahogyan Brad a kezében tartott, még azt is, ahogyan a vízbe dobott. Mindent. felálltam ágyamból, majd barátom szobája felé sétáltam és zavartalanul benyitottam. Már sötét volt. Az ágyában feküdt. Becsuktam az ajtót, majd bebújtam mellé az ágyba. Az utcáról a lámpák fénye is bevilágította a szobát. Félhomály volt. Szembe feküdtem vele és arcát kezdtem fürkészni. Imádtam nézni.

- Ha továbbra is engem nézel, nem tudok elaludni. - nyitotta ki szemeit mosolyogva.
- Uhh...bocsi. Azt hittem már alszol. - mondtam suttogva, majd hátat fordítva neki, lehunytam szemeimet, de derekamon azonnal megéreztem ölelő karjait, így nyugodtan aludtam el biztonságot adó karjai között.

2011.06.10.

Másnap reggel egyedül ébredtem. Kikeltem az ágyból, majd szobámba sétálva, elővettem a telefonom. 13:07 volt. Szét aludtam a fejemet. Jellemző rám, hogy sokat tudok aludni, de hogy ennyire sokáig... A konyhába vettem az irányt. A fiúkat sehol se találtam, viszont egy cetlit hagytak nekem az asztalon.

El kellett mennünk, megnézni a fellépőhelyet,

de nem volt szívem felébreszteni téged,

remélem nem baj, de ha szeretnél utánunk jöhetsz!
Reggeli a hűtőben/hűtőn van.

xx Tristan

És egy térképet is rajzolt a helyhez, hogy odataláljak. Nem láttam értelmét odamenni, hiszen biztos nem mostanában indultak, viszont akkor nem sokára meg is jönnek, feleslegesen mennék oda, ha odatalálnék egyáltalán. Levettem a hűtő tetejéről a gabonapelyhet, majd a hűtőből a tejet és egy nagy nehezen megtalált mélytányérba öntöttem őket. A nappali bőrkanapéján foglaltam helyet, majd enni kezdtem. Elhatároztam, hogy miután megettem a reggelim, elmegyek körülnézni. Felmentem a szobámba és kinyitottam bőröndömet. Nem sokat vacakoltam a ruhák kiválasztásával, felkaptam ami legfelül volt és ágyamra dobtam, majd a fürdőszobába vettem az irányt és megmosakodtam. Gyorsan magamra kapkodtam a ruháim és kezembe kapva telefonom tárcsáztam Tristant.
- Jó reggelt, álomszuszék. Csak nem felkeltél? - hallottam hangjáról, hogy mosolyog.
- De igen. - mosolyodtam el én is, ahogyan meghallottam hangját, bár ezt ő nem látta. - Mikor értek haza? - érdeklődtem.
- Hát egy bő óra múlva indulunk. -  válaszolta.
- Én most elmegyek körülnézni. - mondtam, de már kiléptem az ajtón.
- Ahogy gondolod szépség. De most le kell tennem. Majd találkozunk. - mondta és bontotta is a vonalat. A nap egyenesen a szemembe sütött. Elindultam a kisebb boltokkal szegélyezett főutcán. Nagyon nagy volt a tömeg és nem volt sok kedvem tűrni, hogy mindenki lökdösődik és egyébként sem szeretem a tömeget, így nem sokáig maradtam. Mikor hazaértem a fiúk még mindig nem voltak itthon. Kezdtem unatkozni, ezért felmentem a szobámba és kipakoltam a bőröndömből a cuccaimat. Az utolsó pólómat hajtogattam a szekrényemben, mikor éreztem, hogy két kar fonódik csípőmre.
- Hiányoztam? - suttogott a fülembe Tristan, majd nyakamba csókolt.
- Elmondhatatlanul. - fordultam meg, majd hosszasan megcsókoltam. - Milyen volt? - toltam be a fiókot.
- Nagyon király a hely. A dobszerkó is. Már alig várom a holnap estét. - magyarázta.
- Ennek örülök. - mosolyogtam fel rá.
- Rendeltünk pizzát. - jelentette ki Connor, amint beléptünk a nappaliba. Mind hárman a kanapén foglaltak helyet. Tristan magához húzott. Térlátásomból láttam, ahogyan erre a mozdulatra, Brad ránk kapja tekintetét. Éreztem, hogy szívem egy óriásit dobbant erre. Legszívesebben abban a pillanatban vetettem volna a karjaiba magam. Hogy gondolhatok ilyenekre, miközben éppen a barátom ölelget? Szörnyű vagyok és úgy is érzem magam. Szemeimet akaratlanul is Bradre vezettem, mire ő elmosolyodott, de azonnal elfordult. Szemeimet lesütöttem, de a szívem mélyén éreztem, hogy örülök annak, hogy ő is érez valami hasonlót.

- Én most felmegyek lefürdeni, utána jövök. - fordultam barátom felé és egy puszit nyomtam arcára. Csak el akartam menni onnan. Úgy tettem, ahogyan mondtam. A zuhanyzóba állva, magamra engedtem a meleg vizet, majd miután megmosakodtam kiléptem a helységből, egy körém tekert törölközővel a testemen. Miután megtörölköztem egy egyszerű rövid, otthoni nadrágot vettem fel és egy fekete trikót. Hajamat kontyba fogtam és kisétáltam a fiúkhoz. Mind jóllakott képpel ült a tv előtt, kivéve Bradet. Előttük 2 üres pizzás doboz volt.
- Ugye maradt még nekem is pizza? - csodálkoztam el.
- Igen. Van még kint a konyhában, de siess mert Bradley épp azért ment. - válaszolta James. A konyhába lépdeltem és azonnal meg pillantottam a barna szemű fiút, kezében az utolsó szelet pizzával.
- Brad! - néztem rá kérlelő szemekkel, mire csak elvigyorodott.
- Ezt szeretnéd? - nyújtotta felém a szeletet.
- Igen. - vettem volna el kezéből, mire elkapta és elégedett fejet vágva beleharapott.

 - Azért ezt még megeheted. - nyújtotta újra felém a már megrágott pizzát, de játszva a megsértődöttet, keresztbe raktam kezeimet és megráztam fejemet. Erre csak felkacagot.
- Akkor megeszem én. - jelentette ki.
- Ne! Inkább még is megenném. - mosolyodtam el játékosan.
- De már késő. - s, újból a pizzába harapott.
- Hát ezt...Ezt nem hiszem el. - nevettem fel. - Nagyon élvezed mi? - kérdeztem, mire heves bólogatásba kezdett, majd a pizza héját a dobozba dobta és elém lépett.
- Finom volt. - folytatta cukkolásom vigyorogva. Épp olyan távolságra állt tőlem, hogy érezzem illatát, de nem értünk egymáshoz. Hirtelen eltűnt a vigyor arcáról, majd óriási mogyoró barna szemeit kezdte legeltetni rajtam. Éreztem, ahogyan arcomat ellepi a pír. Lassan felpillantottam rá. Tekintetünk, csak ekkor találkozott össze. Kényszert éreztem, hogy összetapasszam ajkainkat és ugyanezt láttam rajta, mivel szemeim bámulásáról ajkaimra tévedt. Próbáltam észhez téríteni magam, de nem ment. Csak álltam ott és vártam, hogy mi fog történni. Brad elkapta rólam tekintetét és idegesen hajába túrt mindkét kezével. 

- Akkor én most... - szólalt meg zavartan, ezzel megtörte az előbb történt dolgokat.

- Igen...én is. - kapkodtam, majd kiindultam nappaliba, s amint kiléptem hátam mögül erős zajt hallottam. Brad ideges volt, csak arra tudtam következtetni, hogy beleütött, vagy belerúgott valamelyik bútorba. Feszülten sétáltam vissza a többiekhez, majd egy bőr fotelben foglaltam helyet. Az este a további részében nem nagyon tudtam figyelni. Zakatolt az agyam a történteken és azon, hogy mit kellene cselekednem, vagy mit nem. Az biztos, hogy jelenleg semmi sincs rendben.