Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy ennyit késtem! (nyomorék iskola) Remélem azért tetszeni fog és minél hamarabb próbálom hozni az új részt! Köszönöm a komikat és feliratkozókat. Még mindig: Pipálni, komizni feliratkozni ér! És most raktam ki egy szavazást! Kérlek szavazzatok is!
Jó olvasást! xx
2011. 06. 12.
Valójában jól tudtam, hogy igaza van, de még is kicsit dühített, hogy ezt teszi, mert én úgy gondolom nem tudnám ezt megtenni vele. Ajkaim lefele görbültek, mikor hallottam becsapódni az ajtót. Az utóbbi napokban persze Bradről se tudtam elterelni a gondolataimat. Elképesztően hiányzott az édes mosolya, az érintése, az ölelése, a csókja is és ő maga is. Közben pedig jól tudtam, hogy ki kell vernem a fejemből. Már rájöttem, hogy nem lehet köztünk semmi és ebbe beleértem a "barátságot" is hiszen azzal próbálkoztunk, de mint észrevettük nem sikerült. Tudom mit kellene tennem és hogy mi a helyes, de annyira nehéz úgy is cselekedni. Istenem ha Tristan valaha megtudja, hogy lefeküdtem Braddel az egy fix, hogy az életbe nem látom már. Elég érzékeny és ezen is (bár érthetően) annyira kiakadt már, hogy ideiglenesen elköltözött, ezzel azt bizonyítva, hogy egy házba se képes tartózkodni velem. Hülyének érzem magam. Lehunyva szemeimet, lejátszódott előttem, minden apró, de jó pillanat amit átéltem vele, egészen addig míg nem lettünk "barát és barátnő"...
Zsebemből előkotortam a telefonom, majd Tristan ágyán hátradőlve nyomkodni kezdtem. Belépve a galériába megpillantottam egy képet. Hosszasan bámultam, míg arcomon végig nem futott egy könnycsepp. Tristan annyira hiányzott. Ő töltötte be minden napomat. Vele voltam reggeltől estig. Ő volt a barátnőm akivel lelkizhettem, a haverom akivel hülyéskedtem, a bátyám aki megvédett... Mi értelme egy napnak ha nincs veled ezek közül egyik se? Márpedig nekem ő töltötte be az összes szerepet. Soha ne hagyd, hogy valaki a mindeneddé váljon, mert ha elveszted nem marad semmid...
Tovább nézegettem a képernyőt. "5 olvasatlan üzenet" és "7 nem fogadott
hívás". Nos Brad keresett ebben a pár napban, de először ki voltam
kapcsolva, majd úgy éreztem nem tenne jót és nem is lennék rá képes,
hogy beszéljek vele. Arra pedig nem volt még lelki erőm, hogy megnézzem
mit üzent. Tudom ez elég rosszul eshet neki, de jelen pillanatban fogalmam sincs még, hogy mit kezdjek Tristannal, vele és magammal.
Felpattantam, majd a szobámba siettem. Felkapkodtam magamra, valami egyszerű nadrágot és pólót, egy kardigánnal és a fehér conversemmel. Egy táskába dobáltam a mobilomat, kulcsaimat és pénztárcámat, majd kilépve az utcára, bezártam magam mögött az ajtót. Hamar a közeli kávézóba értem és a pénztárhoz sétálva kértem magamnak egy Caffè Mochát. Miután kifizettem, leültem egy kicsi, kör alakú, kétszemélyes asztalhoz. Belekortyoltam az italomba, majd felpillantva Brad csillogó tekintetével találtam szembe magamat. Pár asztallal hátrébb ült. Szívem óriásikat kezdett verni. Mit kéne tennem? Vagy mit szabad? Nekem háttal ült Connor, aki Bradnek magyarázott, de látni lehetett rajta, hogy egyáltalán nem is foglalkozik azzal amit mond. Egy "nagyon sajnálom" szomorú arckifejezéssel néztem rá, majd aprót sóhajtva felálltam, majd iparkodva próbáltam távozni, de még a nagy tömegbe is hallottam Bradley székének csikorgását, ahogyan felállt, mégis tovább mentem.
- Tudod, hogy mennyire aggódtam. - hallottam meg magam mögött, rekedtes hangját, mire megálltam, de nem fordultam meg. Még nem tudtam. - Nem vetted fel és nem válaszoltál az üzeneteimre se. Legalább közölhetted volna, hogy élsz még, de már nem akarsz látni se beszélni velem. Talán szakíthattál volna rá egy percet. - fakadt ki magából. Szemeimbe könnyek gyűltek. Miért sírok ennyit? Még mindig nem láttam őt. Mögöttem állt.
- Hogy ne akarnék... - suttogtam. - De néha nem az a legfontosabb amit én szeretnék. - fordultam meg végül könnyes szemmel.
- Nem az a legfontosabb hanem Tristan. - forgatta meg szemeit.
- Hogy vagy képes ezt csinálni? És ha így van? Ha ő most fontosabb? Mert az nap este... az nap este nem ő volt. Szörnyű amit tettünk és neked semmi, de tényleg semmi okod, hogy rá haragudj. A legjobb barátod. A legjobb barátunk és hátba támadtuk. Tudod mi a vicces? Hogy a legrosszabbról még nem is tud. - nevettem fel ironikusan, miközben arcomon megindultak a sós cseppek. Körülbelül 4 méterre álltunk egymástól.
- Mert egyszerűen nem tudom elfogadni érted? Képtelen vagyok felfogni, hogy még mindig vele vagy. Én egyszerűen...beleőrülök. - idegeskedett.
- Nem. Elintéztük, hogy ne legyek vele. - suttogtam újra orrom alatt. Csak sóhajtott. Kezeimmel betakartam arcomat. Nem bírtam tovább nézni őt. Azt akartam, hogy menjen el, de valójában azt, hogy azonnal jöjjön ide és öleljen magához, úgy hogy többet már nem enged el karjaiból. Nem lehetett. Nem tehette és ezt ő is jól tudta. Nem engedhettük meg. Most nem. Tudtuk mi lenne a vége. Megfordultam, majd lassú léptekkel indultam a másik irányba. Lábaim megálltak, majd hátrafordulva utána kiáltottam, épp mielőtt belépett volna az ajtón.
- Csak egy kicsit engedjünk magunknak... - rám kapta tekintetét. Egy ideig csak állt, de én gyors léptekkel indultam felé, mire ő futni kezdett. Erősen magához szorított. Fejemet vállába fúrtam és milyen beszívtam illatát, ami már olyan rég hiányzott. Állát fejemen támasztotta és kezeit körbefonta körülöttem. Szám akaratom ellenére húzódott mosolyra. Lassan elhúzódtam tőle, de épp csak annyira, hogy rá nézhessek. Szemeimet, majd ajkaimat bámulta. Szemhéjamat erősen szorítottam össze. Azt mondtam egy kicsit és be is tartom.
- Ezt ne csináld. - mondtam, majd kinyitottam szemem.
- Képtelen vagyok arra, hogy ne tegyem. - nézett rám óriási barna tekintetével.
- Most képes leszel. - erősnek kell maradnom, hiszen tudom mi történik, ha nem így van. Brad megfogta a kezem, majd húzni kezdett a kávézó melletti parkba. Egy olyan részre, ahol sűrűn voltak ültetve a fák. Elengedte kezemet, majd egyszerűen elterült a fűben. Én csak álltam előtte és vártam, hogy mondjon valamit. Miért csinálta ezt?
- Gyere! - nézett rám, arra célozva, hogy feküdjek mellé. Így is tettem. Nem volt se hangzavar, se az a városi hangulat. A lombok között az égre láttunk. Tele volt bárányfelhővel. Nem beszéltünk. Brad óvatosan enyémre helyezte kezét, majd oldalra fordítva fejét és rám nézett. Én továbbra is az eget figyeltem ennek ellenére.
- Ha együtt lehetnénk... - szavába vágva felnevettem a kínomba. Ez lehetetlen... Elhallgatott. - Egy másik világba. - fejezte be. Szomorúan tekintettem rá. Szemei olyannyira voltak gondterheltek és letargikusak, hogy az szinte fájt. Fájt, hogy ilyen kiábrándult volt. Hogy neki is fájt.
Ajkai lassan szólásra nyíltak, de ahelyett, hogy mondott volna valamit, halkan kezdett énekelgetni.
(magyar: " Az emberek szeretnek beszélni,
De én egy szót sem értek.
A farkasok elé vetettek minket.
És nem mondhatom, hogy erősebb vagyok
Ismét szorosan mögöttem van a fal
És csak ajtóról-ajtóra sodródok.
Nem tudok nyugodni.
Csak fekszünk, ébren.
De mondd csak ki, hogy ez egy hatalmas, hülye hiba.
Mert nem tudlak kiverni a fejemből.
Napról-napra sodródok.
És csak ébren fekszek.
Nem tudok aludni.
Lehunyom a szememet.
És te itt teremsz.
Velem az éjszakában.
EGY MÁSIK VILÁGBAN
Tisztában vagyok azzal,
Hogy te az enyém vagy.
És semmi sem képes kettőnk közé állni.
Egy másik univerzum.
A csillagok csak értünk égnek.
És semmi sem képes kettőnk közé állni
EGY MÁSIK VILÁGBAN
Ahol csak mi vagyunk,
egy különleges helyen, a tökéletes időben.
Beteszlek egy üvegbe, és visszamegyek a fejembe.
Ahol a felhők fölött vagyok.
Majd a földre roskadok,
mert rájövök, hogy ez nem így megy.
Amikor belül fáj,
Lehunyom a szemeimet,
És te itt teremsz velem az éjszakában.
Egy másik világban.
Tisztában vagyok azzal,
hogy te az enyém vagy.
És semmi sem képes közénk állni.
Egy másik univerzum.
A csillagok csak értünk égnek.
És semmi sem képes
Kettőnk közé állni.
Egy másik világban.
Ahol csak mi vagyunk.
És semmi sem képes kettőnk közé állni.
Lehunyom a szemeimet
és te itt teremsz velem az éjszakában.
És semmi sem képes kettőnk közé állni.
Lehunyom a szemeimet
És nem tudlak kiverni a fejemből.
És semmi sem képes kettőnk közé állni.
Egy másik világban.
A csillagok csak értünk égnek.
És semmi sem képes kettőnk közé állni.
Az emberek szeretnek beszélni,
De én egy szót sem értek.
A farkasok elé vetettek minket."
imádom! >.<
VálaszTörlés